Ú T R A V A L Ó
Wass Albert: A láthatatlan lobogó
Konok hűséggel hordozom az úttalan bozótokon.
Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom!
S fogcsikorgatva hirdetem: nem ért véget a küzdelem!
Mert valami még megmaradt. Görcs zsibbasztja a markomat,
de markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó!
Ereklyém, Kincsem, Fegyverem. Magasra tartom s lengetem!
És védem, foggal és körömmel! Vad dühvel és őrült örömmel!
És mentem, mindenek által, íntépő, végső akarással!
Dúlt otthonom rég összedőlt. Kifordult alólam a föld.
Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla.
Előttem vad sziklák merednek, de nekivágok a meredeknek!
Mert élek még! Ha törten is, ha vérben is, ha görcsben is,
még ha utolsó is vagyok , kit az özönvíz meghagyott,
de harcom végig harcolom, s a lobogót megmarkolom!
Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom,
ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig!
S utolsó jussomat, a Szót, ezt a szent, tépett lobogót
kitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom