INDÍTLAK

Majd száz év tanulsága: van kiút a legreménytelenebb helyzetből is

Mindszenty József szentelte pappá, személyes meghallgatáson járt XII. Pius pápánál, a szerzetesrendek felszámolása után a földalatti egyházat szervezte, emiatt internálták, majd bebörtönözték, szaba­dulása után pedig húsz évig rézkarcügynökként dolgozott. Meg is nősült, de később, amikor már lehetett, mégis visszatért a papi hi­vatáshoz - csak néhány körülmény, amely a közel százéves Barlay Ö. Szabolcs szerzetes életét jellemzi. Nyugállományba vonulása után, nyolcvanévesen tanulta meg használni a számítógépet, azóta is fo­lyamatosan alkot, internetes oldalt is szerkeszt. Szeretetre tanít, de közben védi a kormány migrációs politikáját.

Kerüljenek beljebb, jöjjenek be a szo­bába! A cipőt nem kell levenni - invi­tál hatodik emeleti lakásába a Székes- fehérváron élő, 99 éves Barlay Ö. Sza­bolcs szerzetes. Mivel a bejárati ajtó nyitva van, erőt sugárzó, kedves hang­ja bátorítólag hat, így határozottan lé­pünk be az előtérbe, majd onnan a belső helyiségbe. A szemünk elé táruló lát­vány a legkevésbé sem hasonlít arra, amit egy idős szerzetes szobájától vár­nánk: a szemközti könyvespolcba be­ékelve egy bekapcsolt, több kiegészí­tővel felszerelt laptopot, a közelebbi fal mellett pedig egy szobakerékpárt látunk. - Szoktam rajta tekerni, hogy karban tartsam magam - mondja mosolyogva, majd a segítségünkkel fel is ül rá, és megmutatja: csaknem száz­éves kora ellenére tényleg nem hagyja el magát. Elárulja azt is: hajnal négy­kor kelt, hogy minden stramm legyen a lakásban, mire megérkezünk.

Tanúja vagyok a hívásnak és a küldetésnek

Paptanári hivatásomról

A közbeszédben is ismert a hivatás fogalom és kifejezés. Arra utal, hogy van valaki, aki hív. A magyar nyelv zseniális mélységeket tár fel azzal, hogy a dolgok lényegére mutat rá. Mert valóban úgy van, hogy kamaszkorban előbb vagy utóbb egy bizonyos indíttatást érzünk valamilyen foglalkozás, munka iránt. Van, aki gyógyítani szeretne, más, aki nevelni, oktatni, - ismét más, aki a törvényt, a rendet szeretné őrizni, problémákat megoldani stb. De még ennél is nagyobb az az indíttatás, már-már belső kényszer, melyet a lányok éreznek a család, az anyaság iránt, - vagy a fiúk a szerelem, a párválasztás, a nősülés iránt. Minden egyes esetben hívásról van szó. Ez a természet rendje. Hasonlít ez a vándormadarak életmentő ösztönéhez, melyet az élet ritmusának neveznék. A fecskéket, gólyákat nem lehet eltántorítani attól, hogy elinduljanak, amikor annak itt és most eljön az ideje. Valami ritmus lüktet az univerzumban. Ennek egyik megjelenési formája az, amiről most írni szeretnék.

Ellentmondásokkal, fenyegetéssel, mégis reménnyel teli időszakban érkezett el az idei karácsony. Így lehetne summázni Márfi Gyula veszprémi érsek gondolatait, aki az ünnepek előtt adott exkluzív interjút a PestiSrácoknak. Az érsek felidézte azokat az Európában zajló folyamatokat, amelyek aggodalommal töltik el. Mint mondta, tisztán kell látnunk, hogy mivel állunk szemben, mert az a sötétség, ami Európát fenyegeti, keresztény kultúránkat, hitünket fenyegeti. Nyugaton egy olyan világ épül, amelyik toleranciát vár el, miközben összemossa a nemzeteket és megfosztaná államait minden függetlenségüktől. De itt Magyarországon, valami elkezdődött, ami reményteljes, mintha Istennek valamilyen célja, terve lenne velünk.

A keresztény világ nagy ünnepét: Krisztus urunk születését várjuk. A várakozás csöndjében följebb emeljük tekintetünket, eloldódunk a hétköznapi gondoktól, tágabbra nyílik a lélek horizontja. Ebben a különleges állapotban végezhetjük el az év végi számvetést, és gondolhatjuk újra, hogy mi dolgunk lesz a következő évben a világon. Mi, európaiak --bevallva vagy bevallatlanul, tudottan vagy tudatlanul - .Krisztus tanítása szerint berendezett kultúrában élünk. Ideidézem Antall József néhai miniszterelnökünk ismert mondását: Európában még az ateista is keresztény. Mi, magyarok joggal tekintünk magunkra keresztény nemzetként. Anyanyelvünk, amelyen keresztül megértettük és alakítottuk a valóságot, nem rokonított egyetlen más európai nemzettel sem. Ennek értékes következménye is van. Babitstól tudjuk, Keletről hozott jellemünk és a keresztény nyugati kultúra találkozásából született a magyar szellem. S abból pedig a magyar világlátás és észjárás, tehetjük hozzá. De sok nehézséget, értetlenséget, magányosságot és időnként az idegenség életérzését is okozta. Mindazonáltal keresztény mivoltunk, élő hitünk megtartott ezer esztendőn át Európa közepén. Ezért vállalhatjuk mind a mai napig anyanyelvű kultúránkat és büszkék vagyunk arra, hogy nemzetünk évezredes teljesítményével hozzájárultunk Európa fölemelkedéséhez.

Tanúja vagyok az életben maradás isteni csodáinak

A történelem hatalmas folyamhoz hasonlít. Nem más, mint események parttalan áradásaa. Az egyetemes, nagy történelemnek egy ága a miénk. Mindegyikünk élete ennek a hatalmas folyamnak medrében zajlik. Sokan úgy gondolják, hogy életük se nem oszt, se nem szoroz. „Azért jöttünk, hogy tova tűnjünk”, mondják a költővel.

Az idegek megnyugtatása miatt máris jelzem, hogy átvitt értelemben használom a „bombát”, - majd mindjárt látjuk, hogy miről is van szó.

Azt hiszem, nem sértek meg senkit, ha azt mondom, hogy a Nők Lapját általában csevegő, pletykázó, recept-gyűjtögető, stb, vagyis könnyed fajsúlyú folyóiratnak tartják. Éppen ezért az elmúlt hónapok nagy meglepetést okoztak, mert olyan komoly cikkek jelentek meg, melyek felborzolták asszonyaink idegeit. Én most csak kettőről teszek említést, hangsúlyozva, hogy nem vagyok olvasója a lapnak, csak másolatban tanítványaim küldték el nekem.

A történelem hatalmas folyamhoz hasonlít. Nem más, mint események parttalan áradásaa. Az egyetemes, nagy történelemnek egy ága a miénk. Mindegyikünk élete ennek a hatalmas folyamnak medrében zajlik. Sokan úgy gondolják, hogy életük se nem oszt, se nem szoroz. „Azért jöttünk, hogy tova tűnjünk”, mondják a költővel.

K Ö S Z Ö N Ö M

Tóth Árpád verséből

… Mert a tarlott ágak kérgén,

Mint egy szívós és makacs

Beoltott szem, fényre törvén,

Régi kincs nő, drága kacs,

Sok mindenről szoktunk beszélni Urunkról, Istenünkről, de humoráról igen  ritkán.- Na, most erről írok, és hiszem, hogy sokakat megnevettetek. ( Már ez önmagában is dicsé -rendő, hisz oly ritkán nevetünk szívből, igazán )

Az történt, hogy július elején máról holnapra összeomlott eddig is rozoga 98 éves egészségi állapotom, és végül is korházba kerültem. Egy igen lelkiismeretes doktornő volt a kezelő orvosom, aki mindent megtett –napi 15 gyógyszerrel-  hogy  kimentsen a halál torkából.