Egyház
Cikkek
APOKALIPTIKUS IDŐK
2018.04.07
Pár nappal ezelőtt sokan olvashattuk, annak az afrikai muszlimnak dühtől, gúnytól fűtött vádbeszédét, melyet az európaiaknak vágott a fejéhez, megmagyarázva, hogy miért jogos Európa lerohanása, és miért foglalja el húsz éven belül az iszlám a kereszténységet ezen a kontinensen. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy leszámítva a gyűlöletét minden állítása teljes egészében igaz. Ezt támasztja alá annak a P.Ágoston német bencés atyával készült rádióriport, mely szinte szó szerint ugyanezt állítja. Sőt pontos adatokkal támasztja alá állításait. Például: Németországban az utolsó években kétezer, igen:2000 katolikus templomot zártak be és bontottak le. Eközben óriási, díszes mecseteket építenek Allah tiszteletére, melyek naponta színültig megtelnek imádkozó mohamedánok ezreivel.
Mindkét híradást ellenőriztem, és megállapítottam, hogy mind a muszlim, mind P. Ágoston adatai dokumentum értékűek.
A „Pesti srácok” interjúja Márfi Gyula veszprémi érsekkel
2018.02.08
Az ultraliberálisok a saját bűneiket ostorozzák, de nem saját magukban, hanem másokban, elsősorban mibennünk. Tolerenciát várnak, miközben pont ők azok, akik intoleránsak, szabadságról beszélnek, miközben a sajtószabadság minimumát sem tartják be. Az anglikán egyház készített egy kétperces reklámfilmet magáról, egyetlen angol tévé csatorna nem vállalta, pénzért sem, hogy lehozza. Ők ezt nem tartják kirekesztésnek, pedig maximálisan az. Bojkottálják a keresztényüldözésről szóló híreket. Idén év elején Nigériában egy fulámi muszlim szekta elégetett élve ötszáz keresztényt. A tetemekről sikerült egy felvételt készíteni, de a spanyol internet hatóságok letiltották, mondván, hogy gyűlöletkeltő, pornográf a felvétel. Ez a kettős mérce.
KÉRDEZTÉL – VÁLASZOLOK
2018.02.05
Sokszor élvezem, hogy az Isten nemcsak tud, de szeret is görbe vonalon egyenesen írni. Amilyen mértékben bosszant, fájdalmat okoz az utolsó években kirobbant iszlámkérdés, olyan mértékben látom ennek bizonyos értelemben hasznát. Tudniillik azóta egyre többen észreveszik, hogy milyen óriási dolog kereszténynek lenni. Hiszen a problémák éppen abból adódnak, hogy az iszlám nem tudja elviselni a mi teológiánkat, világnézetünket és az abban rejlő csodás titkokat (megtestesülés, megváltás, Jézus istensége, Szentháromság, szeretet, alázat, megbocsátás, feltámadás, örök élet). A küzdelmek, viták és harcok közepette most mi éppen ezekre a pozitívumokra kezdünk felfigyelni. ……….. Ez is egy fajtája az említett „Isten szeret görbe vonalon egyenesen írni”.
TŰZ ÉS VÍZ
2017.12.15
A közbeszéd ezzel a kifejezéssel mutat rá arra a két egymásnak homlok egyenest ellent mondó karakterre, vagy szellemi áramlatra, mely ha mégis egyszerre egy helyen kénytelen működni, előbb-utóbb robbanást okoz, és tönkre tesz mindent. Nemcsak önmaguknak ártanak, de megsemmisítik környezetük harmóniáját is.
„E FIÚKÉRT VALAKI FELELŐS….”
2017.11.16
avagy
FELELŐSSÉGTUDATUNK A TÖRTÉNELEM MÉRLEGÉN
A mindennapi életben is mérhetetlen haragra gerjedünk, ha egy joggal elítélt bűnös -legyen az hozzánk tartozó, vagy országos hírű gyilkos pimasz módon semmiféle bűntudatot nem mutat, sőt ártatlannak hiszi és érzi magát.
GONDOLATOK AZ EGYHÁZRÓL
2017.11.09
Az Egyház nem önmagától lett képződmény. Nem „öncsinálta” valami. Ha ez igaz, akkor létrejöttéről, céljáról, feladatáról azt kell megkérdezni, aki létre hozta, kigondolta, megtervezte, útnak indította. Ez az egyetlen járható út, mert elvezet az igazsághoz. Elvégre minden találmányt annak létrehozója ismer legjobban. Alkotója tud felvilágosítást adni létrejöttének okairól, szerkezetéről, használhatóságáról és egyéb titkairól.
Legújabb interjú Boulad atyával az iszlámról
2017.05.22

Egy váratlan találkozás személyes élményéről
Május 13-a szombattól Henri Boulad egyiptomi jezsuita a vatikáni rádiós jezsuiták Residenza Canisio rendházában vendégeskedett. Olasz fokoláre mozgalom hívta meg előadásra a Róma melletti Grottaferratába a már 85 éves atyát.Vasárnap a reggelinél, ahogy beléptem, azonnal felismerni véltem őt. Sötét öltönyén, a papi kereszt mellett kitűzve a magyar kokárdánk. Ez nagyon mélyen megérintett, levegő után kapkodtam, de aztán nagyon forrón és szorosan átöleltük egymást. Jezsuita a jezsuitát, pap a papot ölelte és még a magyar állampolgár a honfitársát. A többi jezsuita erre az ölelős találkozásra fölállt és megtapsoltak bennünket. Jól tudták, hogy mi a különlegessége ennek az ölelésnek: a magyar felségjelvénnyel európai uniós polgárrá lett Boulad atyának szólt a taps, aki most az Európai Unióba magyar állampolgárként érkezett. Másnap reggel szobájában fölkerestem a riporter magnómmal.
„AKI SZEREET ENGEM, ÉN IS SZERETNI FOGOM…”
2017.05.11
Jn 14
Búcsúzik az Isten Fia. Ő már tudja, hogy ez a vacsora tényleg az utolsó. Ezért Ő is, az apostolok is érzik, hogy más ez az éjszakába nyúló beszélgetés, mint az előbbiek. Megrendítette őket Jézus viselkedése, és az első percekben nem értették, miért térdel le sorban lábuk elé. A lábmosás mindig a cselédnek, a szolgának volt a feladata…..
ÚTON A JÓ PÁSZTORRAL
2017.05.05
-Anyák napjára-
Nincs abban semmi különös, hogy első hallásra nem értették még az apostolok sem, hogy mit akar Mesterük mondani ezzel a példabeszéddel. A 21.század lakótömbjeiben élő hívek még kevésbé, hiszen nem látnak nyájat, pásztort, és aligha tudják, mi is az az akol. Igyekszem megmagyarázni,-éppen azért mert a magyarázás is pásztor-feladat.
H I T V É D E L E M - AZ EGYHÁZ AZ ISTEN ÉS A TÁRSADALOM MÉRLEGÉN
2017.05.02
Ferenc pápa forradalma
Az utolsó száz évben egyre többször olvasunk olyan novellákat, regényeket, melyek arról szólnak, hogy vége az egyháznak! Sőt neves, Nobel díjas írók tollából olyan írások is megjelennek, hogy a pápát elüldözik Rómából, vagy kivégzik. Régebben már írtam, és elemeztem is ezeket a regényeket. A mostani eszmélődésem, meditációm apropója az a két évvel ezelőtt megjelent könyv, melynek írója a világszerte ismert német Andreas Englisch,- címe: Der Kaempfer im Vatikan. Papst Franziskus und sein mutiger Weg. Ennek magyar fordítása: „ A Vatikán harcosa. Ferenc pápa és a bátorság útja” Lazi Könyvkiadó Szeged.2016.
1 | 2