INDÍTLAK

Tízenöt évvel ezelőtt Mohácson tartottam előadást Reményik Sándorról az ottani református pap meghívására. Ő szervezte meg utazásomat. Egy napot Simon Péter családjánál töltöttem. Ehhez a találkozóhoz fűződik a következő élményem.

A kb.60 éves férfi elmondta, hogy bizonyára, mint Prohászka kutatót érdekelni fog az a levél, amit annak idején édesapja, Simon Vendel, mint egykori kispap 1926 Húsvétján írt. A családi archívumból kivette és átadta nekem. Az ő beleegyezésével adtam közre 2010-ben.

A levél tartalmának háttere: Mint az esztergomi szeminárium kispapja felkereste 1925 őszén pap nagybátyjának javaslatára Prohászka Ottokár püspököt Fehérváron. A Sárdy Péter nevezetű nagybácsi ajánló levelet is írt Vendel unokaöccse érdekében.

Jó olykor újból idézni Mécs László híres vers-idézetét. Erről faggattak az újságírók 2009-ben is. A Demokratában nyolc évvel ezelőtt megjelent cikket most újból leközlöm.

Amit a történész tud, de az iskolákban nem tanítják. A 150 évről rózsás képek alakultak ki mára!!! Ismerjük meg mi is az igazság!

Budáról ellopott iratokat  az isztambuli múzeumban magyar kutató nem kutathatja! Az anyagokat nem adják át a mai percig.

A szeretetről szóló elmélkedés nagy utat tett meg e pár hét alatt. És jönnek a reflexiók. Legtöbben úgy érzik. mintha nekik szólna minden mondat. Egyikük azt írta, hogy a Szeretet kézikönyvét kapta kézhez. Úgy tűnik, hogy sokan vártak erre, hiszen ez az Evangélium lényege. Egy püspök atya megköszönte, hogy elküldtem, mert neki is jót tett, és 120 példányt kért papjai számára.

Eperjes Károly művész úrnak hálás szeretettel köszönöm a magam és a gyermekeink nevében, a Székelyhídon elhangzott nagyszerű beszédét! Köszönöm mindannyiunk nevében a magyar Kultúra Napjának méltó megünneplését!! Imádságos szeretettel kérem Isten áldását a ma élő egyik legnagyobb magyar gondolkodóra, előadó művészre!!

Tisztelettel,

Csaba t. 

Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.  - Mondd, kisfiam...- És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.
Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak  voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.

Rómából egy levél érkezett, egy bencés atyától a Via del Casaletto-i házukból, ezt továbbítom most mindazoknak, akiknek fontos a keresztény magyarság élete. Tovább küldöm azért is, mert a levél bepillantást enged a diaszpórában szétszórt magyarság észjárásába. Ez mindenképpen józanabb, hiszen érdekmentes, és nem fertőzi az anyaországi politikai küzdőtér indulatoktól terhelt szelleme. Itthon még mindig tart az  agymosás, és nagyon sokan nem a tényeket nézik, hanem bedőlnek a hazugsággal teli álhíreknek. Akárki akármit mond, ez a kormány eddig többet tett az országért, mint elődei, akik a Nyugatról érkező liberális szabadgondolkodás jegyében akarták átalakítani nemzetünk ezeréves hagyományait. Ez a római levél legyen figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy imáinkkal segítsük a keresztény magyarság boldogulásáért dolgozó vezetőinket.