INDÍTLAK

Az Advent mindig is alapjaiban rendíti meg a keresztényeket  A mi korunkban azonban ennél is többet vár tőlünk. Ma ugyanis adventnek forradalmárrá kell alakítania a Krisztusba kapaszkodókat. A kereskedelem által mesterien irányított és már-már tömeghisztériává fajult ajándékozási lázban jó legalább nekünk visszamenni a forráshoz és meríteni belőle.

Tanúja vagyok az életben maradás isteni csodáinak

A történelem hatalmas folyamhoz hasonlít. Nem más, mint események parttalan áradásaa. Az egyetemes, nagy történelemnek egy ága a miénk. Mindegyikünk élete ennek a hatalmas folyamnak medrében zajlik. Sokan úgy gondolják, hogy életük se nem oszt, se nem szoroz. „Azért jöttünk, hogy tova tűnjünk”, mondják a költővel.

A közbeszéd ezzel a kifejezéssel mutat rá arra a két egymásnak homlok egyenest ellent mondó karakterre, vagy szellemi  áramlatra, mely ha mégis egyszerre egy helyen kénytelen működni, előbb-utóbb robbanást okoz, és tönkre tesz mindent. Nemcsak önmaguknak ártanak, de megsemmisítik környezetük harmóniáját is.

„Rossz a Jézus kis csizmája…”

Néhány mondat az Evangéliumból: Nem volt hely a szálláson…Eljött Mária szülésének ideje…Jászolba fektette….József, fogd a gyermeket és menekülj vele, mert Heródes meg akarja ölni….

Igy lépett be az emberiség történelmébe az Isten Fia. Megdöbbentő, elképesztő, szinte hihetetlen. Puszta létén kívül semmije sem volt. Olyan eszköztelenül jött, mint a hajléktalan, nincstelen ember. De még annál is rosszabb, hiszen Heródes meg akarja ölni, és menekülni kényszerül. Mind ismerős szavak saját korunk történetéből: kitaszított, menekült, hajléktalan: nincs hol lehajtsa fejét. A rókáknak, az ég madarainak van odújuk, fészkük. Ö pedig nem tudja hol lehajtani a fejét. Ennél mélyebbre süllyedni nem lehet.