INDÍTLAK

A történész szemével nézve, mindaz, ami napjainkban történik, nem újdonság. A honlapunkon olvasható volt az a cikk, amely pontosan utal a Korán ama passzusaira, melyekben Mohamed, „Allah egyetlen igaz prófétája” előre megmondja, hogy hogyan tör világuralomra a muszlimok egyetlen igaz vallása. (Ezt eleve úgy kell értelmezni, hogy a vallás köntösébe bújva hogyan foglalja el jóformán az egész Földet.) Ez a világuralmi megszállottság mind a mai napig érvényben van, még nevet is adtak neki: Dzsihád= Szent háború.

Azt is megírja a Korán, hogy milyen módszereket kell a muszlimoknak használni a végső cél eléréséhez.

1/ A legbiztosabb módszer az erőszakkal, hadviseléssel történő hódítás ( ez történt velünk Nándorfehérváron, Mohácson, és tartott 150 évig).  2/Észrevétlen beszivárgás mind azon területekre, ahol még nem Allah uralkodik. Ott aztán csendesen alkalmazkodva a körülményekhez kell letelepedni, együtt maradni, hogy a megfelelő időben elfoglalhassák az ottani társadalmi központokat, végül is az egész országot.  3/Tömegesen megjelenni a kiszemelt országok határain, és olyan muszlin tömeggel elárasztani a kiszemelt idegen országot, melynek társadalmában a keresztény hit, az önazonosság sorvadásnak indult. Ilyen országokban ugyanis a muzulmánok már alig találnak ellenállásra.

E bevezetés után most vegyük kezünkbe Louis Bertrand: Spanyolország története című könyvét, melyben láthatjuk, hogy szinte szó szerint megismétlődik mindaz, amit a történelem-tudomány a véres kezű II. Fülöp spanyol király nevéhez fűz. Ez pedig az Inkvizíció néven ismert népirtás. Az intézmény, vagyis az Inkvizíció már előbb is megvolt, de senki sem használta fel ilyen vérengzően, mint ő.  A borzalom az, hogy ezt, mint a hit bajnoka hajtotta végre. Valószínűleg jóhiszeműen, de mégis a vallási presztízst a királyi hatalom eszközévé tette. A mi szemünkben ma semmisem visszásabb, mintha a politika a vallással kendőzi magát. Ezt teszi most az iszlám állam néven ismert terrorizmus.

Fülöp spanyol király intézményesítette a kémkedést, az állandó feljelentést, és oly rémuralmat vezetett be, mely a kortársakban is valóságos irtózást keltett. Maga a rendszer valamilyen formában mindig megvolt, mind a keresztényeknél, mind a muzulmánoknál, vagy akár a pogány ókorban. Az egyház – minden egyház – jogot formált rá, hogy üldözze és elítélje az eretnekeket. Olyan önálló szervezetet azonban, mely minden helyi hatóságtól függetlenül, és egyenesen a pápának alárendelve üldözte volna az eretnekeket, csak a XIII. században állítottak fel. Központja a római Inkvizíció volt. A római Inkvizíció minden államban a zavarok egész sorát idézte elő, mert minden alkotmányos hatalom fölé emelte magát, még az egyes országok uralkodói fölé is. A spanyol Inkvizíció a rómainak fiókintézménye volt. II. Fülöp a pápától olyan hatalmat kapott, mely egyedülálló. IV.Sixtus pápa 1478-ban engedélyezte a római Inkvizíció Castiliába való bevezetését. Egyedül Fülöp kapta meg azt az engedélyt, hogy önhatalmúlag vesse be az Inkvizíció véres eszközeit ott, ahol jónak látta. A sevillai dominikánusok a pápai nuncius felhatalmazásával kivételes eszközökre kértek engedélyt az ún. converso-k, azaz a színleg megkeresztelkedett zsidók és muzulmánok ellen. Ezzel megindult az az Auswitzhoz és a Gulághoz hasonló népírtás, melyhez hasonlót a Francia Forradalom vésztörvényszékei hajtottak végre.

A könyv írója, L. Bertrand a továbbiakban azt vizsgálja, hogyan maradhatott fenn kb. 100 évig ez az irgalmatlan terror. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a máglya rendszere csak a nemzet egy részének beleegyezésével tarthatja fenn magát. A kutatás kimutatja, hogy ez ebben az esetben is igaz megállapítás. Tudniillik a sevillai dominikánusok azért is mertek ilyen eszközökhöz nyúlni, mert maga a lakosság is többször kérte ezeknek az eszközöknek az alkalmazását. A bennszülött lakosság, „a régi keresztények” számtalanszor folyamodtak Izabella királynőhöz, hogy a mórokat büntesse meg, vagy küldje száműzetésbe. Az tény, hogy Spanyolország az idő tájt a mórokkal (muszlimok) végső leszámolás előestéjén állott. Ekkor következett be a végső támadás, a granadai királyság visszafoglalása, a mórok átszorítása Afrikába. A lakosság, élén az orthodoxia éber őreivel, a dominikánusokkal elszörnyedve látta, hogy csak úgy hemzseg az ország az álkeresztényektől, vagyis azoktól a zsidóktól és móroktól, akik a katolikus hit külső máza alatt tovább gyakorolják régi vallásukat. Az őslakosság ezzel megtámadva érezte saját hitét, kultúráját. Az Inkvizíció az álkeresztények ellen irányult, tehát a „zsidózók” és a renegát mórok ellen. Az iszlám kiűzése után következett a zsidók üldözése. Amikor már a zsidókat is kiirtották, vagy száműzték, üldözőbe vették a már megkeresztelt mórokat, sőt a lutheránusokat, s azokat a szakadárokat is, akiket felvilágosultnak neveztek (los alumbrados). A világ megrendült és felháborodott a kegyetlen üldözéseken. Azt azonban a történész kénytelen megjegyezni, hogy akkor is, mint napjainkban, afrikai és más iszlám flották jelentek meg a spanyol (ma görög) partokon. Ezek azok a beszivárgások, amelyekről a Korán beszél. S nem lehet csodálkozni, hogy az őslakosság fél a beszivárgóktól épp úgy, mint Európa városai, vasúti központjai rettegnek a mostani inváziótól. Saját kultúrájukat féltik. A különbség az, hogy abban az időben az őslakosság mélyen hívő volt, napjainkban pedig a neoliberálisok közömbösen szemlélik a történéseket. Érdemes a könyv befejezéséből idézni: „Akárhogy is lett légyen, az eretnekséget irgalmatlanul üldözték. Az eszközök kegyetlensége és vadsága közismert volt. S jegyezzük meg még egyszer, hogy ebben a bosszúhadjáratban a legvisszataszítóbb vonás az volt, hogy a vallást egy véreskezű politika szolgálatába állították. Az eredmény azonban: ezek a tömegkivégzések és tömegszámkivetések megmentették a még törékeny spanyol egységet. Megóvták Spanyolországot a végeérhetetlen polgárháborúk borzalmaitól, az anarchiától, a megosztástól, sőt talán egy újabb inváziós kísérlettől: nem eshetett meg mégegyszer, hogy a berberek átkelvén a gibraltári szoroson, tűzbe és vérbe borítsák a Félszigetet.”  

Figyelmeztessük önmagunkat és a feledékeny népünket, hogy Magyarország már 500 évvel ezelőtt felismerte a Dél felől érkező iszlám támadást, és egészséges önvédelemből, ha kellett a vérét ontva megtett mindent, hogy feltartóztassa. Fontos azt is megjegyeznünk, hogy míg a Balkánon sokan áttértek az iszlám hitre, addig nálunk 150 év alatt inkább karóba húzatták magukat az emberek, de hitüket, kultúrájukat nem árulták el. És most, amióta keresztény elvek alapján álló kormány vette kézbe az ország irányítását – ez volt a nép akarata (2/3-os többség!)- azóta ismét őseinkhez méltón, minden erőnket összeszedjük, hogy ellenálljunk a nagyrészt muzulmánokból álló invázió ellen. Figyeljük meg, hogy az ún. ellenzék neo-liberálisokból, keresztény elveket megtagadókból áll, és ezek nem helyeslik a mi ellenállásunkat, sőt kollaborálnak az inváziót pártolókkal.

Ha a szemünk láttára zajló eseményeket még tovább elemezzük, és a teológust is megszólaltatjuk, akkor teljesebb képet kapunk. Mert minden történésnek van metafizikai és természetfeletti vetülete is, vagyis Isten a történelemben! Itt igazán érvényes mindaz, amit Babits tudott néhány mondatba tömörítve megvilágítani. Mi ugyanis „prédikálhatunk”, elemezhetünk, elmondhatjuk a tényeket, de végső fokon a történelem Ura cselekszik („Jónás, te csak prédikálj, én cselekszem”). Ebben a felállásban új dimenziók jelennek meg, úgy ahogy a zseniális Ágoston látta és láttatja a történelmet a Civitas Dei-ben. Babits is ennek átélésével mondja, hogy a végső szó az Istené, akinél másként jár a történelmi idő órája.”Van időm, én várhatok. Előttem szolgáim a századok, fújják szikrámat, míg láng lesz belőle”. Teremtmény voltunk miatt természetesen mi sok mindent nem értünk, vagy másként látunk („Jónás ezt már nem látja, a dőre”). Mi, Jónások fel sem tudjuk fogni az Igazság és az Irgalom egyensúlyának misztériumát. A történelem Ura ugyanis nem a bosszúállás istene, ezért nem semmisítette meg Ninivét. És ezért kell Jónással megvallanunk, hogy képtelenek vagyunk átlátni az események egészét.”Hiszen tudhattam! Kellett volna tudni! ….Mert  te vagy, aki fordít rosszat jóra, minden gonosznak elváltoztatója”. Ő az, aki a nagyszombati exultetben ki- jelenti, hogy még bűneinkből is tud „felix culpa-t” formálni.- Átvíve mindezt mostani krízis-helyzetünkre, minden bizonnyal van alapja annak, hogy Európának, sőt annak a bizonyos Nyugatnak ( a „fehér emberek” világának) annyira megrokkant a hite, keresztény világ- és életszemlélete, hogy saját maga okozza végpusztulását. Elvesztette józan eszét, ítélőképességét, és az életet irányító, Istentől származó természettörvényeket összekeveri az ateista, szabadkőműves világnézet féligazságaival. Csakhogy minden féligazság magában hordja a teljes hazugság csíráit. Emiatt próbál két úrnak szolgálni, de Istennél ez lehetetlen. Nyugaton ötszáz éve álpróféták akarják elhitetni a néppel, hogy a tudás és a materia legyőzte a szeretetet, irgalmat, megbocsátást, megváltást hirdető Jézus Krisztust. És mivel a szívekben meghalt az isten, megszűnt a természet-törvények eszmerendszere. Emiatt vesztette el Nyugat azt a biztos bázisát, melyre épült önazonossága. Az iszlám és minden más „izmus” ezért tud behatolni meggyengült világunkba, és ezért ölelik vezetői  magukhoz saját hóhérjait.-Mi, emberek így látjuk. De a történelem Ura nem tőlünk kér tanácsot. A három ezer éves zsoltárosnak van igaza, aki már abban a korban ráébredt arra, hogy a mi egész kultúránk nem több az Isten szemében, mint egy csepp víz a vödör peremén.-Ninive sorsa nem Jónás, hanem az egyetlen Úr kezében van, aki a Feltámadás és az Élet. Tu solus Sanctus, Tu solus Dominus, Tu solus Altissimus Jesu Christe cum Sancto Spiritu in gloria Dei Patris! 

                                                                                                                                  Barlay Ö.Szabolcs