Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Varga László püspök atya napindító gondolatai

Cikkek

2021.03.23

2021.03.23

A szívünkbe írott törvény, a kapcsolat. Szeretetkapcsolat Istennel, másokkal és önmagaddal. Vagy mindhárom, vagy egyik-másik, de enélkül nem lehet élni.

Laci atya

 

2021.03.22

2021.03.22

Jézus, azzal, hogy megváltoztatja a gyilkolni készülők szívét, hatástalanítja az erőszakot és az asszony megmenekül. Vele ma is lehetséges megtörni az erőszak ördögi körét! Ne féljetek!

Laci atya

 

2021.03.21

2021.03.21

A termés feltétele a búzaszem halála. Meg kell halni önmagunk számára, hogy itt másokért, odaát pedig csak Istennek éljünk. Ez is, és a termés is a kegyelem műve bennünk.

Laci atya

 

2021.03.20

2021.03.20

Keményszívűség és kicsinyhitűség. Ez a két bűn még Jézust is feldühítette, mert érzéketlenné és vakká tesz Isten szeretetével szemben. Ne szomorítsd meg Krisztust!

Laci atya

 

2021.03.19

2021.03.19

Szent József rábízta magát Isten szavára. Bízott Máriában, elhitte, hogy igazat mond. Bízott önmagában is, hogy képes lesz megfelelni mindkettőjük bizalmának. Rajtad a sor!

Laci atya

 

2021.03.18

2021.03.18

Az Istenben való lét megszünteti a szűklátókörűséget, a szűkmarkúságot és a szűkkeblűséget. A Szentháromságban tágas a tér és van bőven idő.

Laci atya

 

2021.03.17

2021.03.17

Jézus a tanítványait közel viszi a szenvedőkhöz, és a gyógyításukkal megmutatja Isten irgalmát. Te is az irgalom edénye vagy, ne félj közel menni hozzájuk.

Laci atya

 

2021.03.16

2021.03.17

A szentek törékeny, sebzett, bűnös és gyakran betegségekkel küzdő emberek. Mégis ők közöttünk az egészségesek, mert Isten irgamából élnek és ezzel tartanak életben másokat is.

Laci atya

 

2021.03.15

2021.03.15

Te döntesz, hogy felnézel-e a kereszten felmagasztalt Krisztusra, vagy nem. A hit is a te döntésed. A döntésed, és nem Isten ítél el. Válaszd az Életet!

Laci atya

 

2021.03.14

2021.03.14

Isten létét nem érinti, hogy hiszünk benne vagy nem. A mi létünket viszont erősen befolyásolja, hogy imádjuk, szidjuk vagy tagadjuk. Erősítsük meg a hitünket!

Laci atya

 

« előző

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86 | 87 | 88 | 89 | 90 | 91 | 92 | 93 | 94 | 95 | 96 | 97 | 98 | 99 | 100 | 101 | 102 | 103 | 104 | 105 | 106 | 107 | 108 | 109 | 110 | 111 | 112 | 113 | 114 | 115 | 116 | 117 | 118 | 119 | 120 | 121 | 122 | 123 | 124 | 125 | 126 | 127 | 128 | 129 | 130 | 131 | 132 | 133 | 134 | 135 | 136 | 137 | 138 | 139 | 140 | 141 | 142 | 143 | 144 | 145 | 146 | 147 | 148 | 149 | 150 | 151 | 152 | 153 | 154 | 155 | 156 | 157 | 158 | 159 | 160 | 161 | 162 | 163 | 164 | 165 | 166

Következő »