INDÍTLAK

„Rossz a Jézus kis csizmája…”

Néhány mondat az Evangéliumból: Nem volt hely a szálláson…Eljött Mária szülésének ideje…Jászolba fektette….József, fogd a gyermeket és menekülj vele, mert Heródes meg akarja ölni….

Igy lépett be az emberiség történelmébe az Isten Fia. Megdöbbentő, elképesztő, szinte hihetetlen. Puszta létén kívül semmije sem volt. Olyan eszköztelenül jött, mint a hajléktalan, nincstelen ember. De még annál is rosszabb, hiszen Heródes meg akarja ölni, és menekülni kényszerül. Mind ismerős szavak saját korunk történetéből: kitaszított, menekült, hajléktalan: nincs hol lehajtsa fejét. A rókáknak, az ég madarainak van odújuk, fészkük. Ö pedig nem tudja hol lehajtani a fejét. Ennél mélyebbre süllyedni nem lehet.

Mit szól mindehhez a teológia?    . Mindenekelőtt arra keresek választ, hogy ezeket a mondatokat, szavakat és ezt az állapotot hova kell sorolni?

Ami a mondatokat illeti, a válasz: ezek letagadhatatlan tények. Az állapotot pedig az alázat szavunkkal illetném. És ezzel rámutattam egy olyan igazságra, ami rávilágít advent és karácsony lényegére. Lehetőségünk van befogadni, „hordozni”,  felöltöztetni, a világnak megmutatni az Isten Fiát, azt a Jézust, aki kiszolgáltatott újszülöttként jött, hogy lelkünk legmélyéig megrendüljünk, sorsán segítsünk. A legteljesebb alázatot vállalta.

Míly egyértelműen fejezi ki ezt a mi nyelvünk. Az alázat szavunk első szótagja ugyanis arra utal, hogy ez az állapot mindenképen alul van, és azért menekülünk előle, mert alantasnak, alárendeltnek, megalázónak érezzük. Karácsony misztériumát akkor éljük át, ha szeretünk, segítünk, felemelünk, és megmutatjuk a ránk bízottaknak a kis Jézust, akit féltve hordunk szívünk legmélyén.

                                                                                           + szabolcs atya