INDÍTLAK

„November! December! Ilyenkor egy bús vizió az ember” Mennyire igaza van a költőnek: súlyos idők ezek!  Nagy dolgok zajlanak lelkünkben ezekben a hetekben. Járjuk a temetőket, és sírjainknál mécsest gyújtunk….Szemünk tele van könnyel. Legjobban ilyenkor szeretem kézbe venni a Bibliát, a nagy felfedezések könyvét. ..

„Mária  ott állt a sír mellett és sírt….Hátra fordult, és meglátta, hogy ott áll Jézus, de nem ismerte fel..Azt hitte, hogy a kertész az…Miért sírsz? Kit keresel?...Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy magammal vihessem. Jézus erre nevén szólította:  M á r i a. És ő megfordult és csak ennyit mondott  R a b b o n i, vagyis Mester”…Majd hírül vitte a tanítványoknak, hogy  l á t t a  az Urat. (Jn 20, 11-28).

Szinte szó szerint ez zajlik le mindig szeretteink sírjánál: vajon most hol van ő, akit annyira szerettem? Hova tette az Isten? Nem elég a sír, hiszen itt csak hamvai vannak…nekem ő kell, a személyisége, a szavai, tettei, szeretete, barátsága, meleg szíve. Uram, Istenem, mondd meg hova tetted, hogy magammal vihessem…Lényegében azért látogatjuk a sírokat,  hogy szeretteinket „magunkkal vihessük”, még jobban a mieink legyenek.  És ahogy olvasom az evangéliumot, megkapom a választ. Hiszen Jézus van jelen minden sírnál, de még nem ismerjük fel. Azt hisszük, hogy valaki mással beszélünk, ahogy Mária is kertésznek gondolta. Mindegyikünknek meg van a maga kertésze. Pedig csak Jézus tudja hogy ezek a sírok tényleg üresek”. Ezért szólít nevemen, méghozzá olyan hangon, olyan akcentussal, mellyel senki más nem tudja kimondani nevemet. Azonnal tudom, tudjuk, hogy Ő az. Igy senki az ég egy világon nem tud megszólítan. Ez a megtérés pillanata.

Sokan, nagyon sokan kérdezik tőlem: miért mondom állandóan, hogy meg kell térni. Mit jelent megtérni? Válaszom: amikor kudarcaid sírjainál, életed temetőiben kérdezni kezded az Istent: Uram, hova tetted? hol keressem a megoldást? És ő semmi mást nem tesz, csak neveden szólít, te pedig felismered Őt, abban a pillanatban minden világossá válik, és minden a helyére kerül.  Ez a konverzió, ez a megtérés pillanata. Választ kapunk a halálra,, az üres sírra, az örökéletre és minden más, eddig érthetetlen, kibogozhatatlan problémára.

Hogy miért olyan ritka az ilyen konverziós temetőjárás? Többek között azért, mert űhagytuk, hogy minden temetőnk kapujáról eltüntessék a hatalmas betűkkel felírt evangéliumi igazságot: FELTÁMADUNK!...Most már a franciák a keresztet is eltávolítják…még Szent János Pál szobráról is, hogy ne sértsük meg ezzel az iszlám bevándorlók millióinak érzékenységét.

Ezért adom Nektek, és Ti adjátok a rátok bízottak homlokára a konverzió jelét, a kis keresztet: +

                                                                                 szabolcs atya