Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csodálatos dal, csodálatos előadótól!

2018.03.12

 

Ave Maria - nem akárki előadásában!

 

 

Ez egy történelmi emlék ! Becsüld meg !


Lengyel barátaimtól van egy jó sztorim róla: sokat síelt a Kárpátokban, nagy-nagy hobbija volt ez. Egyszer elindult kora délután valahol a Beszkidekben, s beesteledett, amire egy nagy kanyarral végre, egy kis faluhoz leért.
Az erdőszélen két határőr állt elé azzal, hogy mit csinál itt, kicsoda, honnét jött ?
Akkor derült ki, hogy ez bizony már Szlovákia. Semmi papír nem volt nála, de azért megmondta, hogy ő Karol Wojtyla , a krakkói érsek a szomszédból.
A két határőr  ugyan nem nagyon hitte, de békés volt a sötétkék overallos, piros sapkás férfi, akinél ugye nemcsak igazolvány, de fegyver sem volt, így bekísérték az irodába, főztek neki egy teát, s elkezdtek telefonálgatni. Kiderült, valóban eltűnt délután Karol Wojtyla  az egyházközségi kis csapatból, s  nem jelentkezett, ekkor még ugye    - 70-es évek legeleje -   nem volt mobil. Mindenesetre már jó késő volt, amire megérkezett érte a nagy terepjáró, de addigra már be is szalonnáztak a határőrökkel, s nagy billiárd partiban voltak a népekkel a helyi kocsmában. 

 

 

 Ave Maria - nem akárki előadásában II. János Pál pápa énekel ezen a videón.
Bizonyára tudjátok, hogy színésznek készült. Gyönyörű hangja van és ez az ember, metszett gégével, megnémulva fejezte be az életét. 

 

Kattints ide:

 

http://www.youtube.com/watch?v=Ou3o7oE2vyc