Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ADVENTI FORRADALOM

2017.12.06

Az Advent mindig is alapjaiban rendíti meg a keresztényeket  A mi korunkban azonban ennél is többet vár tőlünk. Ma ugyanis adventnek forradalmárrá kell alakítania a Krisztusba kapaszkodókat. A kereskedelem által mesterien irányított és már-már tömeghisztériává fajult ajándékozási lázban jó legalább nekünk visszamenni a forráshoz és meríteni belőle.

2000 évvel ezelőtt még a szokottnál is kibírhatatlanabb volt a társadalmi feszültség. A rabszolgák millióinak lázadásától félt mindenki a római Birodalomban. A jövő látnokai, a vatesek biztosra mondták a változást. Római költők még azt is tudni vélték, hogy gyermek alakjában fog megjelenni a várva várt Személy. A választott nép prófétái messiásnak nevezték azt, aki majd felszabadít, és új világot teremt. Az emberi képzelet a maga  módján úgy álmodta meg a változást, hogy a messiás hatalmas pompával, diadal ittasan vonul a világba, és térdre kényszeríti a királyokat és kardélre hányja  az ellenállókat….

És valóban megjött a Messiás, de minden másként történt: királyi trón és hivalkodó pompa helyett egy istálló jászla, perzsa szőnyeg helyett szalma. Már ez önmagában is forradalmi tett volt. A forradalom ugyanis lényegét tekintve azt jelenti, hogy merészen újít és mindent feje tetejére állít. Ehhez nagy bátorság kell. Bátorság pedig a felforrósodott szív sajátja. Jézus földre lépése, élete, tanítása forradalmat, merőben újat hozott, és alapjaiban változtatta meg a világot az élet minden területén. Nem véletlen osztják két részre az emberiség történelmét Krisztus előtti és Krisztus utáni korszakra. Őt kihagyni, megkerülni nem lehet.

Aki egyszer találkozik vele és megismeri, követőjévé válik. A lényeg ezután következik. Ő ugyanis nem viseli  el a fél megoldásokat Őt nem lehet „kicsit” követni, sem pedig „olykor”.Aki rátette kezét az eke szarvára, és közben más rétjén kaszál, nem méltó hozzá.

Ezt érzik is a megtértek, és forradalmárok lesznek, mint az apostolok és Saultól kezdve a többiek: Ágoston, assisi Ferenc, Árpádházi Erzsébet, Margit, Prohászka, Edit Stein, Kalkuttai Teréz. vagy a Pannonhalmán megtért Szabó Borbála írónő, aki megértette, mit jelent ma, magyar földön kereszténynek lenni. Ezt írja a Nők Lapjában:„ a  kereszténység forradalom.Visszatérés a lényeghez”.

„És én hova sorolom magamat?

                                                       +  szabolcs atya