INDÍTLAK

 MAGYAR KÖNYVSZEMLE 2017. 3. 368  

Prohászka Ottokár jubileumi sorozat 1–9. kötet. Szerk. Barlay Ö. Szabolcs, Székesfehérvár, Prohászka Ottokár Baráti Kör, 2008–2016. Az idén kilencven éve elhunyt Prohászka Ottokár (1858–1927) székesfehérvári püspök a huszadik századi magyar egyház- és eszmetörténet jelentős alakja. Már életében Magyarország tanítójának és apostolának vallották, halála óta kultusz övezi személyiségét. Ugyanakkor az államszocializmus korának történetírásában – és ez a jelenség napjainkban is megfigyelhető – megbélyegezték és elítélték „liberalizmuskritikája”, „haladás-ellenessége” és „antiszemitizmusa” miatt. Mindezekből kiindulva indokolt és üdvözlendő vállalkozás Prohászka életének, egyházi és közéleti munkásságának, emlékezetének tárgyszerű, forrásközpontú és elfogultságoktól mentes vizsgálata, s a mindezekre vonatkozó források szisztematikus gyűjtése, kritikai elemzése és monografikus feldolgozása.

A fentebb leírt megfontolások vezették Barlay Ö. Szabolcsot, hogy útjára indítsa a szerkesztésében megjelenő Prohászka Ottokár jubileumi sorozatot. A  kilencvennyolc éves történész paptanár Prohászka Ottokár életének kutatója és műveinek közreadója. Évtizedeket átívelő kutatómunkájának utolsó állomásaként határozta el e sorozat kiadását, amelynek tavaly jelent meg kilencedik kötete. Ezek szerkesztését Felsővályi Ákos (USA) vállalta.

Jelen írás célja, hogy bemutassa a sorozat köteteit, kiemelve azokat a dokumentumokat, amelyeknek ismerete a későbbi kutatásokat segítheti, s azoknak kiindulópontja lehet.

A sorozat első kötete a Prohászka életének titka. Ennek az anyaga korlátozott példányszámban – a benne olvasható eddig kiadatlan dokumentumok jelentősege miatt – angolul is megjelent Miklósházy Attilának, a külföldi magyarok püspökének fordításában (The Secret of Ottokar Prohászka’s Life. Székesfehérvár, Prohászka Ottokár Baráti Kör, 2008.), mint a sorozatindító könyv húsz darab számozott (angol és magyar nyelvű) bilingvis példánya. Az elsőt a budapesti nunciatúra útján a szerző eljuttatta XVI. Benedek pápához, aki a vállalkozásra apostoli áldását küldte Barlaynak és munkatársainak.

A jubileumi kiadványsorozat második és harmadik kötete – Prohászka a szívekben – Horváth Kálmán (†1975) kéziratának első kritikai kiadása. Horváth szinte házról házra járva kereste fel azokat, akik még ismerték Prohászkát, s gyűjtötte a híveknek, mint egykori tanúknak a visszaemlékezéseit. A sorozat szerkesztője a két kötettel hézagpótló forráshoz juttatta a Prohászka-kutatást. A jövőben ennek az anyagnak ismerete nélkül hiteles Prohászka-életrajzot írni aligha lehet. Az eddig megjelentekben az hiányzott, amit épp ez a két kötet nyújt: vagyis bemutatja, hogy milyen volt Prohászka Ottokár a mindennapokban. Sorra megszólalnak lapjain egykori neveltjei és tanítványai, majd a Szociális Missziótársulat tagjai. Közülük említést érdemel Norberta nővér, akinek csobánkai naplójából az eddig ismert Prohászka-arcképhez új színek és vonások rajzolódnak ki. A napló eredeti szövegét a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár Prohászka-gyűjteményében őrzik.

A sorozat negyedik és az ötödik kötete tartalmazza Prohászka legismertebb művét: Elmélkedések az Evangéliumról. Ezek azok a meditációk, amelyeket mint spirituális esténként mondott el az esztergomi szeminaristáknak. Ez a két kötet a Szent István Társulat 1924. évi kiadásának reprintje, amely alapul szolgál minden későbbi kiadásnak: kezdve a Schütz Antal összeállította huszonöt kötetes sorozatától (1929) napjainkig. Ez a reprint is mutatja, hogy Prohászka nem látta el címmel és számmal az elmélkedéseket. Ő ugyanis egy bensőséges Jézus-életrajzot kívánt olvasói kezébe adni. Ez a meditációs könyv a magyar lelkiségi irodalomnak legismertebb alkotása külföldön is. A német, francia, angol, spanyol, lengyel nyelvre lefordított szöveg a katolicizmus nemzetközi világában is ismertté tette Prohászka nevét.

Prohászka naplóit olvashatjuk a sorozat hatodik, hetedik és nyolcadik kötetében. Az életművével foglalkozó történetkritikai irodalomból ismert, hogy a naplók kérdése igen bonyolult, s mindmáig rendezetlen. Erre a már említett Horváth Kálmán feljegyzése hívta fel a figyelmet, mondván, hogy Schütz Antal – az első közreadó – számos naplójegyzetet nem ismert, s abból is, amit ismert, nem közölt le mindent. (Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái, s. a. r. Schütz Antal. Budapest, Szent István Társulat, 1929, 23–24. köt. Soliloquia. 1–2. köt.). Ezt részben pótolta a Barlay Ö. Szabolcs, Szabó Ferenc és Frenyó Zoltán által jegyzett újabb naplókiadás (Prohászka Ottokár, Naplójegyzetek, 1–3. köt. Szeged–Székesfehérvár, Agapé–Távlatok, 1997.). A „Shvoy-hagyaték” külön kötetben való közlése megbontotta a napló időbeli sorrendjét. A Jubileumi sorozatban közreadott új kiadás mindezt helyrehozza, vagyis a kronológia szabályai szerint a megtalált új anyag az időrendben megfelelő helyére került. Így a korabeli (1877–1927 közötti) naptárak, valamint a kétezer magyarázó jegyzet és a teljesség igényével készített névmutató segítségével egy minden eddiginél pontosabb, hitelesebb naplókiadás birtokába jutott a kutatás. Mivel Prohászka húsz éves kora óta élete végéig vezette naplóját, meggyőződésünk, hogy a naplók nélkülözhetetlen források a Prohászka életművét vizsgálók számára. A kutatónak ugyanis érdemes mindenekelőtt a naplóban utánanézni, hogy Prohászka miként vélekedett egyes kérdésekről. A kutatás eddig erre nem fektetett kellő hangsúlyt.

A kilencedik kötet Barlay Ö. Szabolcs A katedrális című munkája, amely a Prohászka-életmű első szakaszát elemzi születésétől székesfehérvári megyéspüspökségéig (1858–1905), s amelynek legfőbb forrása a napló. Mondhatjuk, hogy ez az első olyan próbálkozás, amelyben a lényeg: ne a szerző, hanem maga Prohászka mondja meg, hogy egyes kérdésekben mit gondolt. Barlay dokumentumként kezeli Prohászkának ama párbeszédeit is, melyeket a kápolnában adorációi közben folytatott Istennel, az Eucharisztia Krisztusával, akit Dux generalisnak nevez. Ezeket figyelmeztetéseknek, intelmeknek, eligazításoknak tekintette, s elhatározásait e szerint alakította. Az esztergomi korszakról szóló kötet középpontjában az ambiciózus fiatal pap tudományos, egyházi és közéleti pályájának fejlődéstörténete áll: a teológiai tanárságtól, a spirituálissággal együtt járó lelki vezetés művészetétől a budapesti professzorságig. Nem egyszerűen karriertörténet ez, hanem olyan pálya, melynek alapja és végső célja – a számtalan naplóbejegyzés dokumentációja szerint – maga Jézus Krisztus, s amelyről talán nem is lehet tisztelet és elfogódottság nélkül írni.

Ebben az életrajzban felértékelődik az esztergomi korszak (1882–1904), amely a szerző szerint egyik tartóoszlopa Prohászka életművének. Ugyanis ez a huszonkét esztendő érlelte meg benne azt a meggyőződést, hogy az egyház reformjának motorja csakis a krisztocentrikus papi élet lehet. Az ő nevéhez fűződik az imádkozó, szentéletű papságnak, mint kovásznak nélkülözhetetlen jellege. Kispapjaival szentelésük után is kapcsolatban maradt – ők hozták létre a Regnumot. De túl a papképzésen: az élet minden területén valósággal lázba hozta az egész korabeli katolikus magyarságot. Sokan követték az esztergomi spirituálist: parasztok, gyári munkások, pedagógusok, férfiak, nők, vasutas- és postás szakszervezetek tőle vártak választ az alapvető sorskérdésekre. A szeminárium keretei szűknek bizonyultak. Elfogadta baráti körének kérését, s mint kinevezett egyetemi tanár Budapestre költözött. Az esztergomi korszakban felkészült mindarra, aminek elvégzésére a Gondviselés rendelte. Eredetiben olvasta, tanulmányozta Marx A tőkéjét épp úgy, mint Kant, Darwin és a többi modern gondolkodó művét: jártas volt a felvilágosodás, a liberalizmus és a materializmus vezéregyéniségeinek programjaiban és eszméiben. „Milliók várnak rám” – voltak utolsó esztergomi szavai. Igaza volt.

A sorozat köteteiből egyértelmű: Barlay nem akar belemenni a prohászkai életmű vitatott és „kellemetlen” pontjainak boncolgatásába. (Ezt megteszi például Mózessy Gergely a Fazekas Csabával folytatott disputájában az antiszemitizmus vádjával kapcsolatban az Egyháztörténeti Szemle című folyóirat hasábjain: Mózessy Gergely, Prohászka Ottokár zsidóellenességéről = Egyháztörténeti Szemle, 2008, 4, 125–132; Fazekas Csaba, Prohászka Ottokár zsidóellenességéről = Egyháztörténeti Szemle, 2008, 4, 133–155; Mózessy Gergely, A Prohászka-disputához = Egyháztörténeti Szemle, 2009, 1, 113–117.) Helyette szikár, de egyértelmű forrásszövegek közlésével bemutatja, illetve rekonstruálja Prohászka világnézetének, szemléletmódjának, ideológiai hátterének tartalmát és szerkezetét.

Fontos hangsúlyozni Barlay kutatási módszerének újszerűségét. Nem elégszik meg ugyanis a történeti adatok ismertetésével (eddig ilyenek voltak az eltérő eszmetörténeti alapállással készült Prohászka-életrajzok: például Gergely Jenő vagy Szabó Ferenc biografikus összefoglalói: Gergely Jenő, Prohászka Ottokár, „A napbaöltözött ember” Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1994; Szabó Ferenc, Prohászka Ottokár élete és műve, Budapest, Szent István Társulat, 2007.) Barlay a történeti adatok közlésén és a Prohászka-írások elemzésén és rendszerbe foglalásán túl bevezet egy újabb dimenziót: az életszentség aspektusát. Ezzel egy problematikusnak látszó feladat megoldására vállalkozott. Nevezetesen arra, amiről Gergely Jenő történész, épp fentebb említett Prohászka-életrajzának bevezetőjében írt: „Nem vállalkozhatunk a teológus Prohászka részletes elemzésére, lelki és spirituális problémáinak tárgyalására, erre a katolikus tudósok a hivatottak”. (Gergely Jenő 1994, i. m. 11.) Nos, ennek a spirituális vonulatnak ismerője és tudományos elemzője a sorozat elindítója.

A szerző nézőpontja a katolikus történész szemszöge. Hogy milyen ez a történészi alapállás? Metodológiáját tekintve megfelel a történészi mesterség követelményeinek, ugyanakkor a történeti forrásanyag immanenciáján, „anyagbazártságán” túlmutató jellege is van. Így fogalmazza meg módszertanát: „Alapkövetelménynek tűztem ki magam számára, hogy szigorú forráskritikának vessem alá mindazt, amiről írok. Éppen ezért munkám túlnyomórészt Prohászka saját naplófeljegyzésein alapszik. Naplói  dokumentumértékűek. Eddig jogos volt az a kritika, hogy életszentségéről mások nyilatkoztak szuperlatívuszokban. Én arra összpontosítottam, hogy Ő maga nyilatkozzék lelki életéről, aszkéziséről, misztikájáról.” (Barlay Ö. Szabolcs, Prohászka életének titka, Székesfehérvár, Prohászka Ottokár Baráti Kör, 2008, 7.)

A Prohászka Ottokár jubileumi sorozat kiváló kezdeményezés, amelyben egyrészt Prohászka életének forrásai és művei, másrészt tiszteletének mozzanatai (kortársak-tanúk-visszaemlékezései erényeire) is közlésre kerülnek. A sorozat világosan megfogalmazott célja: A keresztény történelemszemlélet jegyében közelíteni az elhunyt Prohászka Ottokár püspök életrajzához, munkásságához, korához – mindez a történettudomány módszertanainak biztos ismeretében és korrekt alkalmazásával.

Miklós Péter