INDÍTLAK

Sokszor kérdezi az ember önmagával és másokkal kapcsolatban is, hogy vajon miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy kellene, és ahogy elvárnánk magunktól és másoktól. Erre a problémára kaptam választ ötven évvel ezelőtt a ciszterci rend egy nagy egyéniségétől, Brisits Frigyes főnökömtől és igazgatómtól.

A jövő értékelése mai álláspontok szerint

 A 4. Ipari forradalom hatásai

 1998-ban a Kodak cégnek 170000 alkalmazottja volt, és világszerte az összes eladott fotópapír 85%-át ők értékesítették. Pár év múlva ez a cég csődbe fog menni. ami a Kodakkal történt, 10 éven belül egy sor másik céggel is meg fog történni, és nagyon sokakban ez még nem tudatosult. Ki gondolta volna 1998-ban, hogy 3 év múlva senki sem fog filmre fényképezni, vagy papírképet készíteni? Az első digitális fényképezőgépeket 1975-ben hozták létre. Gyenge felbontással rendelkeztek. Ez hosszú évekig csalódást okozott, ám az exponenciális ütemben fejlődő technológiához hasonlóan itt is elképesztő volt a fejlődés, és pár év alatt ez a digitális fényképező technológia lett a fényképezés alapvető irányzata.

VÉGH ALPÁR SÁNDOR Táncsics Mihály-díjas tárcaíró, publicista, aki a Heti Válaszban hétről-hétre, Zsilip című rovatával jelentkezik. Barlay Ö. Szabolcs atyáról a következőket írta:

Június 11. – vasárnap

„Fehérváron jártam nemrég. Szabolcs atyához indultam, hogy beszéljünk, de ez nem volt olyan egyszerű. Barlay Ö. Szabolcs, a ciszterci szerzetes 98 éves, és amikor telefonon eligazított, merre induljak, ha megérkezem, kért: „Okvetlenül hívjál fel az állomásról, mert bármi megtörténhet, míg ideérsz. Az is, hogy közben meghalok.”

Jézus nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán alapította az Eucharisztiát!!  Szeretettel kérlek hallgassátok meg korunk egyik legnagyobb művészének, Eperjes Károlynak az előadásában Babits Mihály csodálatos hitvallását!! E versben, létünk legszebb ajándékát, önmagát nekünk felkínáló Istent, az Oltáriszentség titkát, hatalmas művészi erővel, tömörséggel, alázattal köszöntik!!

Jó hírem van számotokra! Az első nyolcvan év a legnehezebb, a második már nem más, mint születésnapi rendezvények sora. Ha egyszer elérted a nyolcvanéves kort, mindenki vinni akarja csomagodat, és fel akar segíteni a lépcsőn. Ha elfelejted a saját nevedet, vagy valaki másét, vagy egy megbeszélt találkozót, vagy a saját telefonszámodat, vagy három helyre is elígérkeztél ugyanarra az időpontban, vagy elfelejted, hogy hány unokád van, nem kell tenned semmi egyebet, csak közölni, hogy te már nyolcvanéves vagy.

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy senki vagyok, egy rongybábú, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. – Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. – Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért amit jelentenek. – Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Eperjes Károly művész úrnak hálás szeretettel köszönöm a magam és a gyermekeink nevében, a Székelyhídon elhangzott nagyszerű beszédét! Köszönöm mindannyiunk nevében a magyar Kultúra Napjának méltó megünneplését!! Imádságos szeretettel kérem Isten áldását a ma élő egyik legnagyobb magyar gondolkodóra, előadó művészre!!

Tisztelettel,

Csaba t. 

Jó olykor újból idézni Mécs László híres vers-idézetét. Erről faggattak az újságírók 2009-ben is. A Demokratában nyolc évvel ezelőtt megjelent cikket most újból leközlöm.

• a levert hangulatot nem venni komolyan,

• a jogos panaszt nem melegíteni fel újra,

• nem tenni szóvá, ha a másik hibázik,

• nem elutasítónak venni, ha háttérbe szorulunk,

• nem megsértődni egy félresikerült szón,

• megtalálni az elismerő, dicsérő szót a jóra,

• együttérző szó a megalázottnak,

• becsületesen elismerni az elkövetett hibát,

• bizonyos dolgokra aludni egyet,

• egy jó szót szólni,

• valakinek kezet nyújtani,

• egy beteget felvidítani,

• egy levél megírásával örömet szerezni,

• jó tanácsot adni,

• mindenre rászánni a kellő időt és gondot,

• egy-egy tréfás szót a gyerekeknek,

• örülni a holnapi napnak,

• és: mindenkihez szeretettel lenni.

Azt is legjobban a  z e n e érteti meg velünk, hogy mit jelent az: mindig  RÁ-gondolni. Úgy kell kisérnie bennünket ennek a gondolatnak, mint mikor egy dallam jár velünk szüntelenül. Nem tudunk szabadulni tőle. Beleénekel minden munkánkba. Végigénekeli minden utunkat, megzenésíti minden mozdulatunkat. Ez a szabadulni nem tudás olyan visszatérő, de igazában el sem távozó együttlét a dallammal, amilyen semmi más élménnyel nem lehetséges. Egy kép nem tud olyan szüntelen folyamatossággal ránkfeküdni, mint egy melódia. Makacsul átfesti hangulatával eszmélésünk minden moccanását, nem tudunk lépni nélküle. Azt hisszük, hogy közben másra gondolunk, de mikor újra megszólal, érezzük, hogy tulajdonképpen közben is szólt, és ha nem is kerül figyelmünk fénypontjába, nem hallgatott el valójában soha. Ez a leghívebb eszméleti képe annak, amit ezen értünk: „mindig rágondolni”.