Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szentháromság - A MINDENSÉG ŐSGYÖKERE

2017.06.09

Korunk embereként igen ritkán foglalkozunk a dolgok mögötti dimenziókkal. Mindent magától értendőnek vélünk, és azt gondoljuk, hogy a dolgok azért olyanok, amilyenek, mert nem is lehetnek mások. Alig tudjuk elhinni, hogy az élet legkisebb sejtje is csoda. Azt még kevésbé, hogy mindennek megvan a maga oka. Az embernek, a Földnek, az Univerzumnak puszta léte kiált létrehozója után.

A magára maradt emberi értelem a következtetések vaslogikája alapján eljutott annak megértéséhez, hogy a világmindenséget egy őserő tartja mozgásban, mely mindent mozgat, de őt magát semmi sem mozgatja. Ezt Arisztotelész óta Primus motornak, Ősmozgatónak, Istennek nevezzük. Ezzel csak a legalapvetőbb tényt fogalmazta meg, mondván: ha valami állandóan mozgásban van, azt valami mozgatja. És ha ezt a mozgást előre megtervezett törvények szabják meg, akkor annak a mozgatónak értelmes Valakinek kell lennie. Lényegében a Biblia is ezt mondja. Mi más lenne a korszakokra osztott teremtés-történet, mint a Teremtő Isten mindent mozgásba lendítő csodáinak képekben rögzített illusztrációja. A teremtés akkora „mozgás”, alkotás, hogy Szent Ágoston extázisnak nevezi: a teremtéskor Isten kilép önmagából = „extasim passus est”

Jézus Krisztus a Primus motor belső életének titkairól is sokszor nyilatkozott. Ezt minden alkalommal tanúvallomásnak nevezte: „ azt mondom el nektek, amit Atyámnál láttam és hallottam” (Jn 8,38.- 15,15), vagyis Jézus nem tanokat hirdetett az Istenről, hanem legbensőségesebb élményeiről beszélt. Mindig megrendülve szólt arról a szeretetről, mellyel az Atya szereti őt. Ezért életének egyetlen célja, hogy minden egyes tettével ő is kimutathassa viszont-szeretetét az Atya iránt.

Jézus óta tudjuk, hogy a Primus motor nem gépezet,- az Ősmozgató hajtó ereje pedig az a kiáradó Szeretet, mely az Atyát és a Fiút összekötő Szentlélek. A Szeretet akkora mozgató erő, hogy képes a Fiút megváltóként a Földre küldeni, Pünkösdkor pedig a Szentlelket, a Vigasztalót. Mi ennek a szentháromságos szeretetnek vagyunk részesei: „mert így szereti Isten a világot..”. Az arisztotéleszi ősmozgásból így lesz küldetés, apostloli lendület, állandó  tanúvallomás akár Fatimáról, akár Csíksomlyóról van szó.

Nem tudjuk soha eléggé megköszönni az Úr Jézusnak azt a hallatlan ajándékot, amit az Isten belső életéről az apostoloknak elmondott. Ezért ma, Szentháromság vasárnapján a nagy titkot fel tudjuk oldani. Ő úgy van és olyan, hogy mindenki megérti. Ugyanis Isten a megtestesült Szeretet, akinek lándzsával átdöfött szíve van.

Kereslek Téged Istenem, és megtalállak az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

                                                                               + sz.atya