INDÍTLAK

Vedd a lámpát, magunkba szállunk

Nincs ezen kívül más szállásunk.

Ki nem elégít semmi ország,

Egyedül ez a mély mennyország.....

Érzed? réteg, réteg után szakad,

Omlik be tétova léptünk alatt,

Ez még mind rögös, érzéki világ,

De mi megyünk, mind mélyebbre tovább.

Ahol már csak a Lélek lelkesít,

Megyünk, meg nem állunk az Istenig

Reményik Sándor

Mélyfúrás ... Önkontroll ... Számadás ... Az Isten mérlegén

Lelkiismeretem karbantartása

Minél finomabb, érzékenyebb egy patikamérleg, egy finommechanikai műszer, egy elektromágnes szerkezet, egy komputeres „agy”, annál többet kell törődni velük, óvni, figyelni, karbantartani.

Egyéni, családi, nemzeti és egyházi életem sorsa függ attól, hogy vigyázok-e, karbantartom-e lelkiismeretemet. Mikor gondoltam erre utoljára? Egyáltalában téma ez nálam és családomban? Párommal és a rámbízottak körében figyelek erre? – Jelent-e gondot, feladatot a lelkiismeretem „pontossága”? Meg vagyok-e győződve, hogy az Isten „mágneses sarkára” van beállítva a lelkiismeretem? Tájékozódásomat ellenőrzöm? Mikor? Hogyan? Kivel?

Van-e lelkivezetőm? Megtaláltam-e a megfelelőt? Utánajártam? Meggyőződtem arról, hogy nála kellett „kikötnöm”? Vagy kényelmesen eleve elintézettnek tekintem ezt a kérdést?  Imádkoztam azért, hogy megtaláljam az Istentől nekem szánt lelkivezetőt? – És ha megtaláltam, imádkoztam érte és azért, hogy jól közvetítse számomra az Isten akaratát? Kértem-e a Szentlelket, hogy fogékony legyek mindarra, amire lelkivezetőm felhívja figyelmemet? – Milyen mértékben hallgatok rá? Rendszeresen beszámolok neki lelkiéletemről, kátyúimról, megtorpanásaimról? Lehetővé teszem, hogy egyáltalában beleláthasson „gordiusi csomóimba”? – Igyekszem-e egyre jobban átvenni tőle a krisztusi életstílust? Tudok-e már önállóan is dönteni? – és döntéseim egyeznek Krisztus akaratával?

Aszkézisem …

Van-e egyáltalában szándékom gyakorolni az önmegtagadás, az akaratedzés különböző feladatait? Van-e ezen a téren kialakult „rendszerem”? – Az is az aszkézis körébe tartozik, ha lelkiismeretesen vigyázok egészségem erőtartalékára; ezzel ugyanis alkalmas eszközzé formálhatom magam Isten kezébe az Istentől rámbízott feladatok lendületesebb végrehajtására. Pontosan kelek-e? Kisportolt fizikumot viszek-e a házasságba? – közösségi munkába? – Idegeimet edzem-e a későbbi idegőrlő taposómalom korszakra? Legalább nagyböjtben kidolgozok-e használható tervet? Tudok-e uralkodni nyelvemen? Érzelmeim kitörésein? Szememet fékezem-e? Kacérkodtam-e gondolatban, szóval, tettel, közösségben szórakozás alkalmával?

Ki az „úr” a saját házamban, vagyis önmagamban? Én irányítom-e a dolgokat, vagy azok engem? Rabja vagyok-e valaminek? Rossz szokásnak? Hajlandó vagyok-e ennek hadat üzenni? – Külsőmre sokat, vagy semmit sem adok? Magatartásom tükrözi-e benső világomat, világnézetemet? Ügyelek-e a beszéd tisztaságára? Szent-e számomra az adott szó? Szavahihető vagyok-e?

Tisztában vagyok-e azzal, hogy a kegyelem csak akkor képes működni bennem, ha „helyet” adok magamban az Istennek? Vagyis ha megszabadulok a fölöslegektől, a nélkülözhetőktől, az örökös figyelmetlenségtől, test-lelki szétszórtságtól? Milyen meglapuló bűneim vannak? Nem vagyok-e túltáplálkozó? Önimádó? A képözön és szóözön korában teremtek-e csendet magamban és magamnak és a velem együtt élőknek, hogy így meghallhassam a SZÓT és megláthassam a KÉPET?

Az Isten „képét” és „hangját” keresőknek nem lehet meglenniük önismeret és önkorlátozás nélkül. Vállalom-e ezt? Hiszen ez az aszkézis lényege; nem öncélú önmarcangolás, hanem a bennem élő rejtett istenarc kiszabadítása saját tökéletlenségeim, bűneim, karakterem béklyóiból!

Ebben nyújt segítséget a bűnök és erények feletti eszmélődés.

Mindenre adj választ!

Az istenes élet feltételei: a hit, a remény és a szeretet lelkiismeretem mérlegén

Hit

Tisztán látom-e, hogy min alapszik a hitem? Abszolút mértékként elfogadom-e hitem alapjának Isten igazmondását? Belátom-e, hogy az Isten parancsai, törvényei az állandóan változó körülmények ellenére is érvényben vannak? Belátom-e, hogy megalkuvásaim, bűneim; hitem gyengeségének következményei? – Vagyis ne csak azt vizsgáljam és ne csak azt állapítsam meg, hogy elkövettem egy bizonyos bűnt, hanem keressem az összefüggést elesésem és a hitem gyengesége miatt /sem Péter, sem Tamás, sem Júdás apostol nem követték volna el bűneiket, ha Jézusba vetett hitük erős lett volna!/ Hitem gyengeségének legbiztosabb jele, ha arra a következtetésre merészkedem, hogy „ezt most, ebben a helyzetben maga az Isten sem kívánhatja tőlem” /Pl. férj-feleség az első három gyerek vállalása után a negyedik terhességet sem szakíthatja meg, mert  a „NE ölj magzatot” parancs mindig, minden körülmény között érvényben van./

Hogyan erősíthetem hitemet? Mindenekelőtt annak gyakori megfontolásával, hogy 1./ Isten nem vezet félre; 2./ nem parancsol olyat, amit lehetetlen teljesíteni; 3./ joga van tőlem, teremtményétől engedelmességet elvárni!

Lázadoztam-e ezek ellen? Ha igen, akkor kétségbe vontam az Istentől, mint Atyától való abszolút függésemet. Vagyis úgy viselkedtem, mintha nem is Ő lenne az Isten, hanem én. Tisztán látom-e, hogy minden lázadás /minden bűn/ egyetlen bizonyos „istenkedés” = isteni jogokat vindikálok magamnak. Hitem körüli vizsgálódásom tehát a körül forogjon, hogy elfogadom-e Őt? – terveit? – gondolatait? – parancsait? – ítéleteit, fenntartás nélkül, avagy vannak „fehér foltjaim”, melyeket kivonok „fennhatósága alól”? / Távozz Sátán, mert nem Isten tervei szerint gondolkodol” – Mk. 8,33./

Alapállás: Isten /gondolatait, törvényeit/ vállalom-e? Miben sikerült ezt elérnem, miben nem és miért?

Remény

Foglalkoztam-e valaha is az Istenbe vetett reménnyel? / Ez az egyik legismeretlenebb, legelhanyagoltabb erény a mai keresztények között/ Mi lehet ennek az oka? Nem vagyok tisztában a remény lényegével és ezért nem is tudok mit kezdeni vele.

Alapállás: istenes életünk nélkülözhetetlen oszlopa a remény.

Indítéka: az Isten hűséges; nemcsak a célt, a célra való törekvés energiáját adja meg, hanem a cél eléréséhez nélkülözhetetlen eszközöket is, és magát a beteljesülés boldogságát is. – Miért nem foglalkoztam eddig a reménnyel?

A lehetséges válaszok: Mert céljaim is földiek, evilágiak. – Mert ennek következtében nem láttam értelmét a természetfeletti eszközök nélkülözhetetlenségének. – Mert, ha nem fontos, nem égetően szükséges a CÉL /Isten/, akkor miért lennének fontosak az eszközök a CÉL, az Isten eléréséhez, boldogságának elnyeréséhez? – A földi boldogságok hajszolása tehát feleslegessé, sőt értelmetlenné teszi a Reményt. Hogyan állok ezen a téren? Nem azért vagyok szárnyaszegett a krisztusi életben, Krisztus követésében, mert túl nehéznek, bonyolultnak, elérhetetlen utópiának érzem és ítélem a keresztény morált? Az Isten és az Egyház parancsait nem azért tartom „őrültségnek”, mert ezek eléréséhez a szükséges eszközöket nem is ismerem? Eleve teljesíthetetlennek ítélem a krisztusi morál egy-két, vagy több parancsát? /Igazmondás, Szavahihetőség. Házasság előtti tiszta élet. Szüzesség. Házassági hűség. Manipulálás nélküli házasélet a gyermekáldás vonatkozásában./

Mindezek ellenében és éppen ezen problémák megoldásához nyújt segítséget, isteni segítséget = kegyelmet = virtust az Istenbe vetett remény.

Követendő evangéliumi „esetek”: Az Isten a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani …

A szakadékba  zuhant bárány sorsa sem reménytelen … A tékozló fiúé sem … A reménytelenül eladósodott embert is megszabadítja az Úr óriási tartozásától … Az elgurult drachmát /fillért/ is megkeresi bármilyen szemétből.

Alapállás: nincs soha, semmilyen vonatkozásban elveszett ember, veszett ügy; megoldatlan probléma a Gondviselő Atya világának perspektívájában. „Az Istennél ugyanis semmi sem lehetetlen” … „hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg”.

Mikor „használandó” a remény, mint erény /erőforrás/? Csak végveszélyben? Csupán „lehetetlennek” vélt életszakadékok halálfélelmében? Válás körül? Eddig csak így kezeltem a Gondviselést? A remény a mindennapi keresztény élet napsugara, a legkisebb dolgokban is.

Jézus szavai: Mit aggódtok? Megvan minden napnak a maga baja. Ne essetek kétségbe a mindennapi megélhetés miatt.

Aki így él, azt Jézus pogánynak nevezi. Nem voltam- eddig pogány?

Feladat: Isten legyen az első és a legfontosabb, – minden apró ügyemet is először Vele beszéljem át /napi templomlátogatás, vagy otthoni csend öt percig!/. Vizsgáljam meg az isteni parancsok, tanácsok lelkiismereti döntések megtartásához szükséges legalkalmasabb eszközöket. Ez a remény témaköre: Az Istenbe vetett hitem konkretizálása. A HIT és Remény szervesen kiegészítik egymást.

Szeretet

Látszatra ezt az istenies erényt ismerem a legjobban. Vajon a mindennapi életben élek-e vele? Motorja-e az életemnek? Megtorpanásaimkor „automatikusan” bekapcsolom-e ezt a motort?

Hogyan lehetne még „működőképesebbé” tenni bennem, magamban, életemben ezt az istenies erényt? Akkor, ha elkezdem elemezni és összefüggéseiben szemlélni. – A szeretet akkor életképes, ha „személyes”: személy szeret, kapcsolódik személyhez. Miért sápadt, vérszegény az Isten iránti szeretetem? Bizonyára azért, mert „személytelenül” tudom csak szeretni Őt? – Valójában mi a legigazibb válasz? „Micsoda”, vagy már „Kicsoda” nekem Isten? – /Arra próbáljak tehát választ adni magamnak, hogy élő személyként él-e már velem, bennem? – vagy csak eszme, világnézet?/

Ha személy, akkor túl vagyok a holtponton. Tudok-e beszélni Vele? Szólni Hozzá? Figyelek-e RÁ? Tudok-e kedvében járni? Hogyan „kedveskedem” Neki? Észreveszem-e, hogy Ő hogyan szeret engem? Felfigyelek-e azokra a figyelmes kedveskedésekre, melyekkel nap, mint nap elhalmoz?

A másik módja a Szeretet felszításának az Isten és a felebarát iránti szeretet összekapcsolása.

Legyen állandó olvasmányom I. János levél negyedik fejezete /Aki szereti Istent, szeresse testvérét is!/. Egyiket a másikával mikor ellenőriztem utoljára? Hoztam-e áldozatot ezen a téren? Az Isten- és a testvérekért hozott áldozat fokmérője szeretetemnek. Tudok-e önzetlenül szeretni? Tudok-e adni, akkor is és annak is, ha nem kapok még köszönetet sem?

Szent Pál közvetítésével néhány kérdésre kellene választ adnom /I.Kor.13./

Szeretetem türelmes-e: Jóságos-e? Nem vagyok-e féltékeny? Kérkedő? Gőgös? Nem vagyok-e tapintatlan? A magamét keresem-e? Felrovom-e a rosszat? Tudok-e együtt örülni? Szeretetemet azzal is ellenőrizhetem, hogy nem gyűlölök-e olyan valakit, akit régen – állítólag – szerettem? /Ebben az esetben ugyanis sohasem szerettem, legfeljebb csak érzelmileg kötődtem hozzá/. Hiszek-e abban, hogy a Szeretet soha meg nem szűnik? Hiszek-e a Szeretet végső győzelmében?

Hogyan viszonyulok az Eucharistiában köztünk élő Jézushoz? Szeretetemet hogyan mutatom ki ezen a téren? Passzív résztvevője vagyok-e az istentiszteleteknek, vagy részt veszek a templomszolgálatban? Hálás vagyok?

Feladat: Kérni a kegyelmet, hogy Benne éljek, mozogjak és legyek! … Édes Jézus Neked élek, Neked halok … életemben, halálomban Tied vagyok.

A négy sarkalatos erény mérlegén

Okosság

Valóban „sarkalatos”, mert értelmemet segíti, hogy megkeressem az erkölcsi törvények teljesítéséhez szükséges, célravezető eszközöket. – Ez sok kérdést vet fel, – mindegyiket érdemes megfontolva sorra venni:

Van-e célja munkámnak? Napjaimnak? Cselekedeteimnek? Szórakozásaimnak? – Kétes esetben kérdeztem-e lelkiismeretemet, hogy most, itt mi a helyes? és melyek a célhoz vezető jó eszközök? Hogy mit, mikor és hogyan tegyek? Van-e mércém a „fontossági” sorrend megállapításához, vagyis hogy a sok tennivaló közül mi a halaszthatatlan?  mi a célravezetőbb? Különösen figyeltem-e arra, hogy az örökélet szemszögéből nézem-e a dolgokat és a „rangsorolás” tükrözi-e az evangéliumi mércét? Használom-e a Jézusi tanácsot: „legyetek okosak, mint a kígyók”? – Higgadt voltam-e a mindennapi élet össze-visszaságai közepette? Kétségbeestem-e, fejemet vesztve? Nem bíztam-e túlságosan emberi megoldásokban?

A sok értelmi megfontolás után parancsoltam-e akaratomnak, – vagy megelégedtem az „okoskodással”? Az elvek síkjáról kényszerítettem-e akaratomat a gyakorlati megvalósításra? Ezt a folyamatot hogyan szoktam ellenőrizni? /Ellenkező esetben minden marad a régiben./

Alapállás: rendszeresen mérlegelnem kell dolgaimat a Quid hoc ad aeternitatem = Mi az örökkévalósághoz képest elv alapján.

Igazságosság

Van-e isteni igazságérzetem? Megadtam-e Istennek, magamnak, embertársamnak azt, ami őket megilleti: /Suum cuique./

Kezdem magamon. Pro és contra. Megadom-e a szükségeset ahhoz, hogy normális, egészséges legyen az életem? Alvás? Étkezés? Testi – lelki – szellemi – kegyelmi életvitelem feltételei biztosítva vannak-e? – De mérlegelni kell az ellenkezőjét is: jár-e nekem ennyi? Nem dúskálódás már? Ha igen, gondolkoztam-e azon, hogy adnom kell a magaméból /anyagi – lelki – kegyelmi életemből/ azoknak, akiknek nincsen, akik nyomorognak hozzám képest? Tudok-e bőkezű lenni?

Megadom-e Istennek, ami Neki jár? Alapállás: megfontoltam-e, hogy miatta, általa, érte vagyok? Akkor pedig épp az Igazságosság miatt Vele kezdek, érte dolgozom, általa és Őérte kötelességem jó embernek és jó kereszténynek lenni. „Illik” dicsőítenem magatartásommal. Megteszem-e? Nem inkább kényszeredetten csinálom dolgaimat? Tudom-e hogyha mindent megteszek, akkor is csak haszontalan szolga vagyok? Nagylelkű tudok-e lenni a hozzám végtelenül jó Istenhez? Az engem testi – lelki – kegyelmi kincsekkel elhalmozó Istennel?

Megadom „nekik”, másoknak azt, ami megilleti őket? Megosztom velük azt, amim van? Felfedezem-e mások baját? Vagy épp ellenkezőleg, közönyös vagyok e téren? Rokonszenv – ellenszenv alapján döntök még mindig? /Ez pogány mérce!/ Mire kell ezentúl különösen vigyáznom? – Nem sértődtem-e meg, ha kritika ért? Tudok-e tapintatosan bírálni? Jogtalan igényeket nem hajszolok-e? Nem szállt-e meg a követelődzés rossz szelleme? Nem kell-e vádolnom magamat pöffeszkedéssel, hatalmaskodással? Tudom-e, hogy ezzel másoknak szomorúságot okozok?

Mértékletesség

Az aszkézis egyik legfőbb erénye. Célja: beolt, értékesít, fűt, felhasznál, nemesít mindent, amit energiává lehet bennem alakítani; vagyis nem letörni, kivágni akar; nem negatív erény, hanem pozitív erő! A gyűjtés zsugorít, bénít – a pénzgyűjtés zsugorivá tesz …

Belemerültem-e a világba? Bálványoztam-e a divatot? Vannak, akiknek istenük a has /Szent Pál kifejezése/. Tudok-e mértéket tartani evésben, ivásban? Józanul használom-e a rám bízott értékeket? Elfecsérlem, elherdálom, eltékozlom-e időmet? – képességeimet? Tudom-e fékezni haragomat? Milyen szenvedélyeim vannak: Büszkélkedem-e velük? Ösztöneimet tudom-e,  akarom-e fékezni? Rendeztem-e magamban a szexualitás kérdéseit? Túl vagyok a kamaszkoron! Akkor miért nem viselkedem felnőtt, érett keresztényhez méltón? Tudom-e, vallom-e hogy a házasság előtti tiszta élet az egyik legnagyobb kincsem, amit páromnak adhatok? Férj-feleség viszonylatban keresztény vagy? Őrzöd és hogyan gyermekeid tisztaságát? –Mértéket tartasz-e az anyagi javak megszerzésében? Van-e mércéd és sorrended ezen a téren? /autó, telek, házépítés …?/

Mértéktartás a szellemi javak területén: egyszerre akarom megszerezni a hivatásbeli, szakmai tudást? A kapkodás nem erény! Tudást, a hivatáshoz nélkülözhetetlen ismeretet, praxist csak kitartó tanulással, gyakorlattal lehet megszerezni. Hogyan viszonyulok a vizsgáimhoz? Mindig csak az utolsó napokban „hajrázom”? Itt a mértéktartás, a mértékletesség a „szellemi edzés” nehéz munkájának vállalását jelenti. Sem sportoló, sem művész nem nélkülözheti a napi pontos edzést. A lelkiélet, vagyis a Krisztus atlétájává való válás épp így igényli az edzést, az erények síkját!

A mai káosz egyetlen ellenszere: Mindent  a maga idejében! Vállalom-e? Hogyan állok ezen a téren? – Kitartó vagyok- az erények gyakorlásában? Vállalom-e az életszentség nehéz útját?

Erősség

Az előttem álló feladatok bármelyikének /egyéni, családi, közösségi, anyagi, szellemi, kegyelmi/ végrehajtásában miért torpanok meg? Mert mindent a magam, vagy az emberek erejével akarok véghezvinni.

Itt jön segítségemre az erősség természetfeletti kegyelme, amely erőssé teszi akaratunkat, hogy a kitűzött cél eléréshez kitartóan mindent megtegyünk!

Segít az akadályok ledöntésében; – válaszra vár néhány kérdés: Gyáva voltam-e? miben és miért? – Miben voltam megalkuvó? – kishitű? Volt-e bennem félelem? – kitől? mitől? /Ez az egyik legveszélyesebb betegség:

rossz tanácsadó a félelem!/ – Félek-e megvallani hitemet? Tudok-e „kárt szenvedni” Istenért, Egyházért? – Akadály az egoizmus is.

Kérdés: miben szoktam önző lenni? Családban? Közösségben? Hol, kivel miben leszek önzetlen?

Tettrekészség: lelkiismeretem szavát követtem-e? Elindultam-e az Isten hívó szavára? A jót győzelemre viszem-e? Van-e bennem teljességre törekvés? Akarom-e Istent követni = szeretni teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből, minden erőből? /Mk.12,30./

Ne riadjanak vissza saját gyengeségemtől. Nem én vagyok az erős, hanem a bennem működő, engem segítő Isten.

Ne keverjem össze az Erősség erényét a kérlelhetetlenséggel, a hajthatatlansággal és a hajlíthatatlansággal. Az erősség nem azonos a durvasággal és a  gyöngékkel szembeni erőszakossággal.

Alapállás: „Nem én, hanem Isten él bennem” … Csak engedjem élni, cselekedni …