INDÍTLAK

Sokféleképpen lehet Prohászka Ottokár püspök munkásságát tanulmányozni. Remélem, jól látom, hogy akármelyik oldalról kíséreljük megközelíteni őt, egyben kulminál mindegyik: új világot hozott magával, egy életen át új világot akart átültetni a magyar egyház és a magyar nép életébe.

Bevezetőként jó, ha összképet nyújtunk apostoli munkájáról. Ha mélyebben elemezzük Prohászka életművét, apostoli tevékenységét, azt látjuk, hogy az egyetemes misszió, vagyis az egész országra kiterjedő prédikációi, lelkigyakorlatai mellett három feladatot tűzött maga elé: az egyházon belül új papi generáció éltre hívását, a civil társdalomban az ifjúság Isten- és haza szeretetének felszításával egy új nemzedék talpra állítását, és a nők pasztorációjával új alapokra helyezni a magyarság életét.. Azt is látta, hogy ezt csak úgy tudja megvalósítani, ha elölről kezd mindent, egészében és részleteiben csak Krisztusra, a sziklára építi reform terveit. Omnia restaurare in Christo.

Esztergomi éveiben (1882-1904) megtapasztalta, hogy mit képes elérni krisztocentrikus pedagógiájával a kispapoknál.-Tulajdonképen ez volt a főpróba későbbi munkájában. Amit Esztergomban elkezdett, folytatta a Regnum Marianumban. Egykori tanítványaival, majd néhány éven belül az ország hittanáraival egy olyan missziós gárdát hozott létre, mellyel elkezdhették az ifjúság lelkét az evangélium szellemében átformálni-

+

„Akié az ifjúság, azé a jövő”, régi igazság ez. Érthető, hogy ezzel különösen azok vannak tisztában, akik nemcsak az egyházban, hanem a társadalom egészében is szeretnének új életet teremteni. Prohászka e reformerek zászlóvivője. Életének legnagyobb problémája és terhe a közöny volt.  Ezt írja a Diadalmas világnézetben: „Egy hírneves francia író le is fényképezte azokat, akikben sem életkedv, sem energia nincs. Csak árnyképek ezek, nem fényképek. Bármerre tekintsünk is, mindenütt szemünkbe ötlik a hit és kötelesség iránti merev közöny, másfelől a gyönyör és a pénz utáni lázas hajhászat. Minden eladóvá lett, nemcsak a leány, hanem a lelkiismeret, becsület, hit, meggyőződés, méltóság, hatalom, tekintély, sőt még az önérzet is… Elvek és erények romba dőlve hevernek szerteszét. A filozófiai elvek a hitetlenség tanain szétbomolván beleolvadnak a közönynek mindent felemésztő vermébe. Ez lett napjainkban a szellemi élet sírgödre. Ebben minden elv összekuszáltan merül el…”.

 Ahol csak alkalom nyílik, nyomatékosan hangoztatja, hogy nem tud mit kezdeni a kiégett és „hitehámlott” idősebb korosztállyal. Azt regenerálni már aligha lehet. Ezért a nagy és bátor gondolattokkal a liberális berkekhez és a liberális eszmék bűbájától megtévesztett őszülő nemzedékhez nem is fordul. „ De fordulunk az ifjúsághoz, az ifjú magyarsághoz. És hisszük, hogy a kereszténység alapján a munka és a keresztény nemzeti szellem erejében megindítja a nagy regenerációt” ( ÖM XXII 316). „Szegény magyarom…. Ha élni akarsz, légy egész! Egész ember, egész keresztény. Ha egész katolikussá nem fejleszted magadat, nézeteidet és elveidet, akkor félember maradsz.” (ÖM V. 261)

Prohászka előszeretettel idézte a régi parabolát, melyet egy görög férfi mondott el rothadó almával a kezében az athéni areopágon: „Nézzétek szenátorok ezt a rothadó almát. Ez az ország. De ne veszítsétek el a kedveteket, mert íme, a rothadásban az új élet magja van.” Az ifjúság birtokában van a bűvös talizmán, mely az elöregedett emberiséget ifjúvá teheti. Ennek a magnak kifejlesztése, erős életre-fakasztása legyen a társadalomnak legfőbb feladata.”    (ÖM XVIII.201).

Az ország a XVIII. század végére egyre jobban megkövesedett, és a feudális berendezkedés rabja lett maga az egyház is. II. József halála után erre az alaptendenciára egyre jobban belevésődött az ún. jozefinizmus átka. Több, mint valószínű, hogy másként alakultak volna a dolgok, ha a katolikus egyház hierarchiáját nem a bécsi udvar nevezte volna ki. Lehetséges, sőt biztosra veszem, hogy a Mohács utáni keresztény megújulás tovább fejlődött volna, és nem adott volna lehetőséget a jozefinista eszmék elterjedésének. Mivel azonban az akkori szövetségkötések és politikai megegyezések következtében a római Szentszék a főpapok kiválasztásának jogát az „apostoli királynak”nevezett bécsi császárra és magyar királyra ruházta át, a pápának csak felterjesztették a kiválasztott főpapok nevét, és Róma csupán jóváhagyta a kinevezést. Lényegét tekintve az egész magyar főpapság, beleértve a káptalani- és kanonoki stallumokat is, a bécsi udvar szellemét követte. Ezzel elfojtotta a magyar reform kezdeményezéseket, és olyan egyházi légkör alakult ki, mely inkább ingoványos, mocsaras lelkiséget jelentett sem, mint evangéliumi apostoli tüzet.

Prohászka fiatal gimnazista kora óta, mint kalocsai jezsuita növendék, irtózott ettől a poshadt, mocsaras, miazmás közegtől. Alaptermészetére is jellemző volt a teljes nyitottság és az új eszmék keresése. Ezt a jezsuiták apostoli működése még fokozta. Így került az esztergomi felvételire, ahol Simor bíboros és a tanári kar az első perctől kezdve elbűvölve nézett erre a rendkívüli fiatalemberre. Minden mozdulata, szava, tekintete olyan volt, hogy a hercegprímás már a felvétel órájában elhatározta, hogy Rómába küldi a jezsuiták egyetemére. Már Kalocsán is az volt a jezsuita atyák véleménye, hogy Prohászka rendkívüli egyéniség, és ahogy prefektusa, Raile Ede mondta is: „Prohászka az osztály princepse”. A kérdés premisszáját így lehetne megfogalmazni: aki ilyen pezsgő, alkotni akaró, mindenre figyelni tudó személyiség, az eleve irtózik a megalkuvástól, a közönytől, a képlékeny lelkiségtől. Ezzel szeretnék rámutatni a lényegre: Ő eljegyezte magát a fiatal, tenni akaró lelkiséggel.

+

Prohászka a modern élet, és modern ember minden baját, problémáját lelkében átélte, megszenvedte, de egyben ezekre a problémákra megoldást talált. Ezt a világot át kell alakítani, ezért a munkáért életet áldozni. Ez volt meggyőződése és programja. Gyógyíthatókká tette Isten a nemzeteket, mondja az Ószövetségben a próféta. Ezzel rácáfol az angol tudós szavaira: „Nincs anyag a rothadás ellen.” Ha anyag nincs is, van lélek, mondja az ifjúsághoz szóló beszédében. (ÖM XVIII. 116.) A Gondviselés tehát megadta a felemelkedés eszközét. Ez az átalakítás csak úgy lehet tökéletes, ha egészen új embereket nevelünk a meglévők helyébe. Ennek az új embertípusnak lesz kötelessége megalkotni és hordozni a jobb jövőt. Ezt nevezi ő Homo Christianusnak, keresztény embertípusnak.. Ezt azonban csak isteni energiával, kegyelemmel, erénnyel lehet létrehozni. Van ösztönös, természetes rend, és van természetfeletti, isteni rend. A Homo Christianus az utóbbiból ered. Gimnazista kora óta tisztában volt azzal, hogy az életcélja a magunk személyiségének életre keltése. „Az élet célja, hogy én „mű” legyek. Az élet célja, hogy magamat kialakítsam. Ha magamat kialakítottam, másoknak és az egész nemzetnek a serpenyőjébe, mint súly estem.” (Szegeden elmondott beszéd 1925.nov.28). Ezek a gondolatok fűzik össze Prohászkát a magyar ifjúsággal.

Az alkotáshoz minta kell. Ezt Jézus Krisztusban találja meg. Éppen ezért mind a maga, mind az ifjúság karakterének formálásában Krisztusra tekint, ő a példakép. Meg volt győződve – hiszen saját életében meg is valósította, - hogy a Krisztussal való találkozás sorskérdése az embernek. És minél fiatalabb valaki, annál biztosabb a krisztusi behatás. Az ifjúság ugyanis hihetetlen erővel ragaszkodik a példaképekhez. Ezért van az, hogy ahányszor találkozott fiatalokkal, mindig meghatódott, és szuperlatívuszokban fejezte ki gondolatait: „Magyar ifjúság! Egy szavam van hozzád, szent, mint az evangélium, és elevenítő, mint az örök remény. Neked élned, virágoznod, boldogulnod kell, elhervadnod, elpusztulnod nem szabad… életet szomjazok neked, aranyos ifjúság, életet, mely halált nem lát! Tavaszt akarok hozni rád, melyben lelked kivirágozzék, világosságot, színt, tüzet akarok szórni rád, hogy szép világod legyen, ahol ragyogó eszmék izzanak, hol tiszta, meleg érzelmek fakadnak.”(Zászlónk 1902.első számának vezércikke)

Prohászka minden ifjúban, fiúban, lányban a friss, üde életet látta és élvezte. Ő egész életében fiatal volt. És ezt a csodálatos erőt a fiatalságban kézzelfoghatóan látta. „Ugyan ki ne akarna élni, mikor minden éled, és életet lehel? Mikor minden napsugárban és jókedvben úszik? A tavasz szeretetétől nemcsak a szív duzzad, hanem a cserje bimbója és a patak vize is. A hatalmas élet elemeit, a hitet, a tiszta erkölcsöt, az erényt akarom lehozni rád a magasból.” (lásd Zászlónk vezércikk).

A címoldalon Szent Imre alakja, jobb kezében zászlót tart, melyen a magyarok nagyasszonya a gyermek Jézussal látható. „Ez a szent a mi zászlósunk! Az a zászló az ő kezében olyan, mint a százados törzsnek minden év tavaszán újra kirügyező zöld ága… Ez a mi zászlónk! S e zászló alatt annyi ifjú szív, annyi lelkes lélek él és mozog most is. Mi lesz hát belőlünk? Elhervadjunk? Elrothadjunk? Elkorcsosodjunk? Szentünk int, csillagunk kel, zászlónk leng…. ha megszakadunk, akkor is megyünk, indulunk, törtetünk, rabok többé, az éj, a sír, az enyészet rabjai nem leszünk!! Hit és eszmény, tiszta élet és boldogság kell nekünk! Meglesz… gyerünk!” (ÖM XX. 209-211).

+

A magyar cserkészet első évtizedéről a teljes képet Shvoy Lajos püspök nyújtotta Naplóiban. Mivel ezt kevesen ismerik, ezért feledésbe ment néhány olyan lényeges mozzanat, melyeket egyedül ő örökített meg. Lényeg: Tévedés a magyar cserkészet megalakulását egyedül Sík Sándor, Teleky Pál nevéhez kötni. Én magam is csak az utolsó években tudtam meg, hogy a magyar cserkész mozgalom felkarolása Prohászka Ottokár nevéhez fűződik. Nélküle más lett volna a cserkészet, és bizonyára a BI-PI szándékai szerint csak a fiatalok karakterének kibontakozását foglalta volna magába. Amikor Prohászka megtudta, hogy az angol eredetű ifjúsági mozgalom micsoda óriási pedagógiai zsenialitással működik, azonnal foglalkozni kezdett a magyarországi verzióval. Ez Prohászka esetében azért meglepő, mert ő teljesen a Mária Kongregáció elkötelezettje volt. És mint ennek egyik legnagyobb apostola, az általa létrehozott Regnum Marianum hittanárait eme országos munkába vonta be. A Damjanich utcai székházban külön épületrészt kapotti a Mária Kongregáció. És íme, ezekben az években (1902 körül) a cserkészetet oly tökéletes mozgalomnak tartotta, hogy néhány éven belül a Mária Kongregáció másodhelyre szorult. Ennek két oka van. Az első az, hogy a Mária Kongregáció teljesen vallási alapokon nyugvó szervezet volt, melynek fő célja a fiatalság körében a  Szent Szűz tiszteletének elmélyítése, és a mélyebb lelki élet kialakítása. Ez a mozgalom nem foglalkozott a fiatalok ezernyi más érdeklődési körével: kirándulás, természetjárás, edzés, sport stb. Prohászka ezt vette észre, és annak ellenére, hogy elkötelezettje volt a Mária Kongregációnak, első helyre tette a cserkészetet.-

A második ok, a hazai katolikus restauráció terjesztése volt, amelyhez új, friss, tiszta lelkületű, önmagán uralkodni tudó, fizikailag, lelkileg, edzett, kisportolt generációra volt szüksége. Ennek lehetőségét látta meg a cserkészmozgalomban. Feltűnt külföldön is, hogy a magyar cserkészet egészen különös arculatú. Bár a mozgalom nemzetközi kinccsé vált, a magyar cserkészet mindenekelőtt a magyar hazaszeretetnek volt az izzó kohója. És mivel BI-PI kezdettől fogva a mély hitet, a vallásosságot is beépítette mozgalmába, Prohászka ezt a vonalat is észrevette, és a hazaszeretet mellett az elmélyült vallásosságot is a cserkészet kereteiben látta biztosítva. „Isten és Hazaszeretet”. Ez volt a magyar cserkészet elindulásakor a jelszó. És amikor Trianon után a haza romokban hevert, Prohászka és a cserkészmozgalom többi vezetői a nemzet ügyének megmentését még jobban hangsúlyozta a cserkészet céljai között. Shvoy Lajos naplójában ezeket írja: „A Regnumban született meg a magyar cserkészmozgalom a Zászlónk nagyszerű toborzása és  világviszonylatban is elsőrendű irányítása és vezetése nyomán.” (V.Ö. Barlay: Prohászka Jubileumi Sorozat 2 88).

+