INDÍTLAK

A polgárok háztartásának jövedelme –amely  tartalmazza a béreken kívül az összes szociális pénzbeli juttatást, beleértve a nyugdíjat is -. határozza meg döntően az életszínvonalukat. Ennek pedig kimutatható hatása van politikai magatartásukra. Hiába javulnak az ország makro-mutatói (GDP, exporttöbblet, adósságállomány, költségvetési hiány, fizetési mérleg), ha ez a polgárokra nem hat.. Az életszínvonaluk változását azonban érzékelik! Azt is  hamar észreveszi az átlagember, ha a jövedelmek jelentősen differenciálódnak.  „Ha más megengedhet valamit magának, nekem miért nem lehet?”

 Ahhoz, hogy megértsük az elmúlt negyed század politikai ciklusait, és reálisan értékeljük a 2010 utáni erőfeszítéseket, érdemes megvizsgálnunk, hogyan alakult a háztartások jövedelme az elmúlt évtizedekben.

2002-ben az életszínvonalukon nem érzékelték a polgárok a gazdasági helyzet javulását,  mivel akkor a munkajövedelem éppen csak utolérte az 1990-es /!/átlagszintet. Vagyis: legfeljebb ott voltak, ahol a rendszerváltozás előtt… Így a  polgárokat viszonylag könnyen  rá lehetett venni a kormányváltásra,. Pedig az előző négy év rengeteg pozitívumot hozott, csak azok nem jutottak el a választópolgárokig. Különösen, mivel a nyugdíjak csak 2004-ben „érték utol” az 1990-es szintet!! Márpedig  a nyugdíjas választó-réteg eldöntheti a mindenkori választásokat! Vagy fordítva: 2006-ban „visszaszavazták” Gyurcsány Ferenc kormányát, holott a makro- mutatók gyalázatosan romlottak!  De mivel „csak”, az államadósodás számlája nőtt – mint egyébként annak idején a  Kádár kormány alatt- , a polgárok nem érezték a bőrükön a helyzet romlását. Csupán akkor reagáltak, amikor már az EU is megelégelte a Gyurcsány-kabinet „félrekormányzását”, hiteltelenségét, és az adósság további halmozódását. 2008-ban ugyanis az ország fizetési nehézségekbe került, A kormány az IMF-hez fordult.  Az IMF előírásai miatt pedig Bajnai kabinetjének  a költségvetésben szigorítania kellett!  Ezt már megérezte az átlagember is. Meg is lett a politikai következménye  A 2010-es választásokon elsöprő módon győzött a FIDESZ.

A háztartások jövedelme

Nézzük meg ezért, hogyan alakultak  hosszabb távlatban az adatok!

A rendszerváltozás után jelentősen differenciálódtak a jövedelmek.  10%-onként sorba rendezhetjük a magyar lakosság jövedelmét. ( Ezek a decilisek.)Míg 1992-ben  az első decilisbe tartozó háztartások jövedelme a nemzetgazdasági átlagtól csak 31%-kal maradt el, 2013-ban már 70% az elmaradás.  Ennél is többet mutat, Ha a 10. decilisbe tartozó háztartások jövedelméhez a legalacsonyabb jövedelműekéhez viszonyítjuk. 1992-ben a tízedik decilisbe tartozó háztartások jövedelme 2,5-szöröse volt az első decilisbe tartozókénak, 2013-ban  azonban ez az arány már  8,2-szeres! A jövedelmi olló kinyílt!

Nyilvánvaló, hogy kapitalizmus nem létezik kapitalisták nélkül, és hogy a teljesítmények különbözőségével a háztartások jövedelmei is differenciálódnak. Ugyanakkor, nem mindegy, hogy ez milyen átlagos jövedelemszint mellett megy végbe, és mennyire szakadnak le a legmagasabb jövedelmek a legszegényebb rétegek átlagától. Az sem közömbös, hogy a differenciálódást a polgárok a valódi teljesítménynek tulajdonítják-e, vagy az ügyeskedésnek, helyezkedésnek,a kapcsolatoknak. Tudjuk, sajnos, hogy a magyar bérek csak töredékét érik el a nyugati béreknek, az árak viszont már-már nyugati szinten vannak. Így a differenciálódás még nagyobb súllyal esik latba.

A szegény rétegek helyzetét vizsgálhatjuk közvetlenül a fogyasztásuk, de a jövedelmük alapján is   Az EU a szegénységre és kirekesztődésre vonatkozó összehasonlításainál a jövedelem-alapú számításokat használja. A szegénység küszöbértékét a medián-jövedelem 60%-ában határozzák meg. Magyarországon a lakosság 14,6 %-a élt az így meghatározott értéknél alacsonyabb szinten. ( Statisztikai Tükör, 2015/46)

2013-ban a KSH által számolt szegénységi küszöb   (egy két gyermek, két felnőttből álló háztartást  véve alapul s abban az egy főre jutó jövedelem hatvan százalékát tekintve,  ), az érték  34 375 Ft /fő /hó volt. Az első decilisbe tartozó háztartásokban azonban az egy főre jutó havi jövedelem csupán 25 235 Ft ... A szám magáért beszél. Sokan élnek tehát a szegénységi küszöb alatt…

A szegénység, vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya a  Fidesz-kormány 2010-es győzelme előtt a következőképpen változott:

Szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya:

2009-ben  29,9%

2010-ben 31,o%

2011-ben 32,4%

2012-ben 33,5%

2013-ban 31,1%

2014-ben  28,2%

2015-ben  26,3%

(Az adatok forrása: 1993, és 2014 Magyar Statisztikai Évkönyv, , továbbá, a  Háztartások életszínvonala, KSH 2015)

Ez azt jelenti, hogy az ország lakosságának kb. egy harmada tartozik ebbe a kategóriába! Látszik, hogy a helyzet éveken át lassan romlott. A trend azonban 2013-ban szerencsésen megtörik! Ebben nyilván szerepe van a kormány intézkedéseinek.

Egy frissebb, (de ugyancsak KSH ) elemzés kicsit eltérő,- nyilván visszamenőlegesen kissé pontosított- adatokkal, az alábbi grafikont közli:

Szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya

Forrás: Háztartások életszínvonala, KSH 2015

Még súlyosabb helyzetet fejez ki a súlyos anyagi deprivációban élők az aránya. Ezt a mutatót úgy állapítják meg, hogy 9 tényezőt felsorolnak, ami miatt egy család, vagy háztartás nehéz helyzetbe kerül. Ilyen pl. a hiteltörlesztő részletek igen magas szintje, a fűtési problémák, telefon,  autó, mosógép, színes tévé hiánya, a két naponkénti húsétel hiánya, de még az is, ha nem tud valaki legalább egy hétre elmenni üdülni. Ha ebből négy jellemzi a családot, akkor azt ide soroljuk.

Nézzük az adatokat:

2009-ben  21,6%

2010-ben 23,1%

2011-ben 25,7%

2012-ben 26,8%

2013-ban 23,9%

2014-ben 19,4%

2015-ben 16,2%

Itt is látszik 2013-ban a trendváltás! Egyértelmű, hogy ebben a változásban a különböző kormány-intézkedések (közmunka, devizahitel-rendezés, családtámogatás) igenc fontos  szerepet játszottak.( Ezen felül a külföldön dolgozók hazautalása is hozzájárulhatott a javuláshoz.)

A béralakulás.

A háztartások fő bevételi forrása értelemszerűen az aktív korúak munkajövedelme. Nyomon követhető, hogy a munka világára való irányultság jegyében a jelenleg regnáló kormányzat ideje alatt megvalósult egy béremelkedési trend.( Ez a következő évben várhatóan tovább fog  erősödni, a 2016-os döntések alapján.)  Jól látható az alábbi grafikonból, hogy a magyar átlagkeresetek a 2010 után  elsősorban a versenyszférában emelkedtek. Míg korábban a közszféra bérei voltak magasabbak, 2010 után rendre elhúz –és elég jelentősen- a versenyszféra bére. Ez elvileg örvendetesnek is tekinthető, hiszen a foglalkoztatást a versenyszféra felé tereli, ahol a termelékenység emelkedése (ugyancsak elvileg) kitermelheti a béremelkedés forrását. ( A feltételes mód azért indokolt, mert a kis- és középvállalatok termelékenység- emelési lehetőségei korlátozottabbak, mint a nagy multiké, viszont a foglalkoztatás zöme ott van. Másrészről azért elvi a lehetőség, mert nem könnyű átmenni a közszférából az üzleti szférába - nem azonos képességeket és  gyakorlatot igényel a két szektor...) Ugyanakkor viszont látni kell, hogy a közszférához sorolódnak az egészségügy, oktatásügy bérei, amelyekben a lemaradás a versenyszférától - különösen az egészségügyi szellemi foglalkozásúaknál, és a szociális ágazatban dolgozóknál -, katasztrofális. Mivel ezt feltétlenül orvosolni kell, feltehető és remélhető, hogy a  különbség valamelyest  csökkenni fog  majd.

Egészségügy-oktatás

 Az emberek életszínvonala azonban a háztartásuk jövedelmén kívül azoktól a nagy ellátó  rendszerektől is függ, amelyeket az államháztartás finanszíroz. A rendszerváltozás előtti szocialista gazdálkodásban  az igen alacsony bérek mellett jelentős tényező volt az ingyenes oktatás és egészségügyi ellátás.  Attól kezdve, hogy a társadalombiztosítási főigazgatóságot biztosítási alapra helyezve, visszaállt a nyugdíj- és egészségbiztosítás alapszerű kezelése, valójában már csak részben volt egészségügy államilag finanszírozott. Hiszen az alapokba kerülő összegeket a dolgozók és munkáltatóik fizették. ( Természetesen, az állam összes kiadását a döntően a polgároktól származó bevételeiből finanszírozza. Itt azonban a finanszírozár konkrétan a bérhez kötött). A nagyobb beruházások mindig és azóta is a költségvetés kiadási tételét jelentették. Az oktatás a polgároknak általában ingyenes volt, azaz, költségvetésből finanszírozott, bár a rendszerváltozás után megjelent néhány magániskola is. A felsőoktatás lehetőségei a demokráciában kiszélesedtek, de egyben az ágazat vegyes finanszírozásúvá  vált, hisz megjelentek az önköltséges hallgatók, főként a felsőoktatásban.

Az oktatás és egészségügy színvonala a rendszerváltáskor nagyjából európainak volt mondható, eltekintve a felsőoktatás viszonylag szűkös lehetőségeitől. Az elmúlt negyed században azonban jelentős relatív romlást tapasztalhattunk.

1993-ban a gyógyító megelőző ráfordítások aránya a GDP-ből 3,5 %-ot tett ki. 2014-re ez az arány 3%-ra csökkent!

Látható, hogy a fejlett országok a saját, sokkal magasabb GDP-jük lényegesen nagyobb hányadát költik az egészségügyre. Mi viszont még a kommunizmustól örökölt szint alá is csökkentettük a kiadásainkat! míg annak 50%-a volt bér, a jelenleginek csak 33%-a. Mondhatjuk, hogy az elmúlt időszakban történtek komoly ráfordítások az egészségügyre- de a bérek bizony kétségbeejtően lemaradtak. Az egészségügyi bruttó bérek a nemzetgazdasági átlag 86%-a körül vannak. A szellemi foglalkozásúaknál azonban a hasonló országos átlagnak csak 72%-át érik el!  Ezért tanultak évtizeden át, s ezért végeznek óriási felelősségű munkát orvosaink ?  Hogyan lehetne ilyen körülmények között elvárnia paraszolvencia visszaszorítását. Ez már az átlagpolgárok  érzékenységi küszöbét is meghaladja! Hiszen látványos az orvos-hiány, a várakozási listák hosszúsága, a paraszolvencia elvárása… Aligha lehet megoldás a társadalomnak, ami az egyén számára: nevezetesen, a kivándorlás,  avagy a külföldi munkavállalás.

Nem sokkal kedvezőbb a kép az oktatásügyben sem.2012-es Eurostat adatok a következő képet mutatják:

Oktatási kiadások a költségvetésből , a GDP %-ban, 2012:

Látható,( még ha különbözik is az adatok tartalma egy kissé), hogy  2012-re jóval az európai átlag alá kerültünk. Míg a rendszerváltáskor a GDP-hez viszonyított  arány a 6% közelében volt, 2012-re a megszorítások miatt a 4% köré kerültünk. Magyarország azon hat OECD-ország közé tartozik, ahol 2008–2010 között reálértéken csökkentek az oktatási intézményekre fordított állami kiadások (az általános iskolától a felsőfokú oktatásig terjedően), ez a 11%-os magyarországi csökkenés az egyik legmagasabb mértékű volt; ezzel a kiadások a GDP százalékában is ténylegesen csökkentek. 2010–2012 között Magyarországon

további 13%-kal csökkentek a kiadások .Az is kitűnik a hogy a  fejlettebb EU-s országok nagyobb részt finasnszíroznak közpénzből, s hogy a a magán-kiadások aránya ezen belül nő.

Összefoglalva:

Sok pozitív fejlemény az utóbbi években  valóban örömteli. A helyzet azonban korántsem megnyugtató. Nagyon fontos ezért, hogy amit az ország a felminősítések miatti államadósság-finanszírozási költségeken megtakarít, azt feltétlenül azokra a területekre fordítsa, ahol az elmúlt évek megszorításai társadalmi feszültséget okoztak.